11 °C Budapest
These mini frankfurters have been baked inside crescent rolls and topped with carroway seeds.

A magyarok 41 százaléka járhat pórul az újévben: ezért a filléres ételért vállalják a kockázatot

2021. december 30. 11:16

Tavaly 13%-kal többet, összesen 5,5 milliárd forintot költöttünk virslire, szilveszterkor jellemzően a hipermarketekben kapható, előrecsomagolt, egykilós kiszerelés volt a legkeresettebb. 2020-ban több mint 4 ezer tonna volt a decemberi forgalom. A piacot 57%-kal a sertésvirsli uralja, a baromfi 22%, és a pulyka 19%-os részesedése mellett.

Az először a XIII. században említett „frankfurti kolbászka” hosszú utat járt be, amíg a magyar konyhák nélkülözhetetlen szereplőjévé vált. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy szeretjük a virslit, hiszen évente 7,5 kilogramm körül alakul az egy főre jutó virslifogyasztás.

A fogyasztói igényeknek megfelelően úgy az alacsonyabb árfekvésű, mind a minőségi virslire jelentős a kereslet, de azt az árérzékeny fogyasztók is tudják, hogy a virsli és rudacskának nevezett utánzatai között nagy különbségek lehetnek, elsősorban a hústartalomban.

A hazai szabályozás - a Magyar Élelmiszerkönyv 2017. évi szigorításával - egyértelműen a minőségi típusok felé orientálja a gyártókat. A Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezéseinek szigorítása miatt a hazai kereskedelemben kapható virsliknek 2017 óta magasabb, minimum 51 százalék feletti hústartalommal kell készülniük, és ebbe az úgynevezett mechanikusan szeparált hús nem is számítható bele. Emellett csökkentették a virslik megengedett legnagyobb sótartalmát, és magasabb fehérje-, illetve alacsonyabb zsírtartalmat írtak elő.  Virslinek csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak megfelelő termék nevezhető, legyen az hazai gyártású vagy import.

A már hétszáz éve is híresen szigorú német élelmiszertisztasági előírások és céhes szabályok miatt az először 1270-ben említett virsli alapanyaga hosszú ideig csak sertéshús lehetett, amit juhbélbe töltöttek. A frankfurti virsli évszázadokig egyeduralkodó volt, a bécsi típusú ugyanis csak 1805-ben született meg. Egy svájci származású hentes darált sertés- és marhahús keverékéből alkotta meg a bécsi virsliként elhíresült terméket.  Napjainkban a frankfurti és a bécsi típusú virslik is – hasonlóan a többi virsliféléhez – készülhetnek bármelyik fajta húsból.

Legyen akármelyik hús is az alapanyag, a technológia minden esetben nagyon hasonló: készítésükhöz nagyon finomra vágott húspépbe kevernek sertésszalonnát és fűszereket, fő fűszerként sót és fehérborsot. Az ízesített masszát aztán mű- vagy állati bélbe töltik, füstölik és hőkezelik. Ezért fogyasztás előtt már nem kell főzni a virslit, elegendő, ha pár percig forráspont közelében lévő vízben csak felmelegítjük. A virsli a dietetikusok szerint is könnyen beilleszthető az egészséges étrendbe.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeretné egyúttal felhívni a fogyasztók figyelmét:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Ne feledjék el, ha magyar terméket vásárolnak, akkor magyar vállalkozásokat, munkahelyeket, magyar családokat támogatnak!
  • Legyenek tisztában azzal, hogy a virslik és a hozzájuk hasonló termékek kategóriájában nagyon sokféle minőségű termék található meg a piacon.
  • Az „olcsó húsnak híg a leve” elv itt is érvényesül, helyezzék a minőséget előtérbe! 

De miért eszünk szilveszterkor virslit? A szilveszteri, éjfél utáni virslievés hagyománya feltehetően a termék őshazájából, Németországból ered. A virsli pedig jellemzően sertéshúsból készül, ráadásul könnyen, gyorsan, két pezsgőbontás közt is elkészíthető, ezért ideális az új év első étkezésére.

A magyar hagyományok szerint pedig újév napján sem szárnyast, sem pedig halat nem szabad enni, hiszen ez előbbivel elszáll, az utóbbival elúszik a szerencsénk, a disznó viszont kitúrja azt.

2020-as forgalomból kiindulva - amikor a piacot 57%-kal a sertésvirsli uralta, a baromfi 22%, és a pulyka 19%-os részesedése mellett - a magyarok 41 százaléka nem babonás, vagy kockáztatja a jövő évi szerencséjét azzal, hogy szárnyashúst fogyaszt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem