A vállalat szerint ez a legnagyobb változás a kereső 25 éves történetében.
Nyilvános a súlyos szabálytalanságokat elkövető webáruházak listája, záporoznak a bírságok is. A legfrissebb adatok szerint 571 vállalkozás szerepel a valamilyen jogsértést elkövető webshopok adatbázisában, ami hasonló a korábbiakhoz. Jellemző módon egyébként a webáruházakból vásárlók sokszor nem olvassák el figyelmesen a vásárlási feltételeket. Az elállási jog pedig mindent visz a hibák sorában.
Jelenleg 571 jogsértés található a súlyosan vétkező webáruházak listáján az Innovációs és Technológiai Minisztérium honlapján. A jogszabályok által meghatározott szabálysértéseket elkövető webshopok két évre bekerülnek ebbe a nyilvántartásba.
Az elkövetett és feltárt hiányosságok száma sokkal magasabb (szám szerint 984), mint az elmarasztalt webáruházaké, ugyanis előfordul, hogy egy ellenőrzés során ugyanannál a vállalkozásnál több mulasztást is megállapítanak.
Szabálytalanság esetén bírságot kapnak a webáruházak, a hibákat pedig ki kell javítaniuk. Ennek gyorsaságát illetően - az alábbi táblázat alapján - szembetűnő az elmaradás, hiszen a valamilyen szabálysértést elkövető 571 webáruházból csak 416 javította ki gyorsan a hibáját.
A Blokkk.com szakportál megvizsgálta a megbírságolt webáruházakat, amelyek listája némileg gyarapodott az elmúlt időszakban. Megnézték azt is, hogy a top webáruházak között akad-e súlyosan vétkező.
Megállapították, hogy az eMAG két, az Extreme Digital és a Media Markt 1-1 elbukott ellenőrzéssel található meg a sorban, de például az Alza vagy a Mall.hu már nem szerepel a listán.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vannak ismételten vétkezők is, amelyek esetében 200 ezer forintnál indul a bírság. A Blokkk.com arra a megállapításra jutott, hogy az egyik leggyakoribb hiba éppen az elállási joghoz kapcsolódik, de másfajta szabálytalanságból is akad bőven.
A fogyasztóvédelmi hatóság egyébként rendszeresen próbavásárlásokat is végez a webáruházaknál a szabálytalanságok elkerülése, illetve feltárása érdekében.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








