10 °C Budapest
A járvány hozta meg az áttörést: ez a magyar ágazat úgy szárnyal, mint még soha

A járvány hozta meg az áttörést: ez a magyar ágazat úgy szárnyal, mint még soha

2021. június 13. 20:01 3 perc

A hazai online kiskereskedelmi forgalom 2020-ban elérte a nettó 1046 milliárd forintot, először lépve át az 1000 milliárdos lélektani határt - derült ki egy friss felmérésből. Az előrejelzés szerint 2025-re a gazdasági környezettől és a fogyasztói szokásoktól függően további 91-161 százalékos növekedés várható. 

Minden tizedik forintunkat hazai webáruházakban költöttük el

A 2020-ban mért nettó 1046 milliárd forintos forgalom 34 százalékos növekedést jelent a 2019-es nettó 781 milliárd forinthoz képest. A korábbi évek növekedési ütemét figyelembe véve ez nagyjából két évnyi bővülésnek felel meg egyetlen év alatt. A legnagyobb forgalmú termékkategória a számítástechnika volt, ezt követte a ruházat és sportruházat, valamint a szórakoztató elektronika - derült ki a Reacty Digital Olcsóbbat.hu szakmai támogatásával, e-kereskedők körében végzett felméréséből.

Mindemellett a vásárlások átlagos kosárértéke nagyjából ötezer forinttal (19 860 forintról 14 910 forintra) csökkent a 2019-ben mért adathoz képest. Ez feltételezhetően az online vásárlások számának emelkedésére vezethető vissza. A kényszerű otthonlét miatt ugyanis az emberek olyan kisebb értékű dolgokat is online rendeltek, amiket egyébként offline üzletben vásároltak volna meg, de 2020-ban a boltzár miatt nem tudták ezt megtenni.

A koronavírus járvány miatti lezárások következtében a webáruházak 2020 és 2021 márciusában is olyan kiemelkedő forgalommal számolhattak, amilyenre korábban csak a karácsonyi időszakban volt példa. Mindennek is köszönhető, hogy 2020-ban minden tizedik forintjukat online költötték el a magyarok, az e-kiskereskedelem részesedése elérte a teljes kiskereskedelem forgalmának közel 10%-át.

Beköszöntött a készpénzmentes korszak a webáruházaknál

A kínált szállítási módok tekintetében a futárszolgálattal való házhozszállítás verhetetlen, a fizetést illetően azonban érdekes év volt a 2020-as. A webáruházak szerint tavaly a vásárlások értékének 54%-át fizették az online rendelők készpénzmentesen (pl. a futárnál bankkártyával vagy online kártyás fizetéssel), így 2020-ban először a készpénz elveszítette dominanciáját az e-kiskereskedelemben.

Amire a szakemberek évek óta vártak, abban a járvány tudott áttörést elérni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Távolabbi kilátások

Attól függően, hogy a járvány meddig marad velünk, hogyan fog a gazdaság újraindulni és mennyire maradnak tartósak a fogyasztói szokásokban beállt digitalizációs változások, többféle forgatókönyvvel számolhatunk az e-kiskereskedelem jövőbeli forgalma kapcsán. Az optimista szcenárió szerint (vagyis, ha a járvány 2021-ben véget ér, a (világ)gazdaság gyorsan talpra áll, az internetes vásárlásra áttérő fogyasztók pedig a jövőben is inkább megmaradnak az online térben) 2025-re akár 161 százalékos növekedés is bekövetkezhet, ezzel az e-kiskereskedelmi forgalom meghaladhatja a nettó 2 700 milliárd forintot (folyóáron).

De mindenképp növekedésre kell számítani az online forgalomban idehaza még a pesszimista számítás szerint is (vagyis, ha a járvány még hosszasan elhúzódik, a gazdaság lassan lábal ki a válságból, a fogyasztók pedig inkább visszatérnek az offline vásárlásra). Ez esetben viszont „csak” 91 százalékos bővülés várható, ami nagyjából nettó 2 000 milliárd forintos forgalmat jelenthet 2025-re. A két véglet közötti realista forgatókönyv 137 százalékos bővüléssel nettó 2 500 milliárdos forgalmat prognosztizál 2025-re.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?