Két ismert márka termékeinél találtak problémát, a hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy semmiképp se használják el ezeket.
Több mint százéves hagyománya van a csokoládés konyakmeggy gyártásának, amit a svájci származású, ám Budapesten alkotó cukrász, csokoládé-készítő mester, Émile Gerbeaud honosított meg Magyarországon. Sokan sokféleképp készítik, Szankon azonban máig hűek a rendszerváltás előtti receptúrához és a kétkezi gyártási folyamathoz. A 2017 óta a Bács-Kiskun Megyei Értéktár részét képező szanki konyakmeggy múltjáról, jelenéről és jövőjéről a manufaktúra tulajdonosa, Ritzelné Orbán Mária beszélt a HelloVidéknek.
Szank község helyi értékké emelkedett édessége egy kiskunmajsai üzemben kezdte hódító útját, ahol 1978-tól egészen a tsz felszámolásáig, közel 30 évig készítették, a csúcsidőben nem kevesebb, mint 160 dolgozóval. Jó néhány év eltelt, mire 2013-ban Szank Önkormányzata a település gasztroturisztikai rendezvényházában, az Ízek Házában helyet biztosított a miniüzem számára, és így több éves kihagyást követően a hagyomány új erőre kapott.
Az alapgondolat szerint a községbe látogató turistáknak mutatták volna be, anno hogyan készítették a konyakmeggyet, de mivel nem szerették volna, hogy a végtermék kárba vesszen, ezért egy vállalkozást építettek rá, hogy a Ritz Chocolate márkanéven futó szanki konyakmeggybe a csokoládéillattól megrészegültek bármikor beleharaphassanak. Noha a köntös új, a legtöbb eszközhöz és az eredeti receptúrához hívek maradtak, nem beszélve arról, ami a település édességének igazi titkát adja, hogy a mai napig kézzel készül.
A manufaktúra vezetője, Ritzelné Orbán Mária kifejtette, nem véletlenül ragaszkodnak ehhez a rendkívül nagy monotonitástűrést igénylő gyártástechnológiához.
Részletek a cikkben!
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








