16 °C Budapest

Óriási pontyokkal sefteltek az orvhorgászok: százezrekért adták el a 28 kilós halat

MTI
2021. március 8. 19:05

Óriási pontyok értékesítése miatt két-két évre próbára bocsátott a Veszprémi Járásbíróság egy horgászt és orgazda társát. A férfinak a rendelkezések szerint a halakat méretükből adódóan a kifogás után vissza kellett volna engednie a Balatonba, ő azonban eladta egy halastó tulajdonosának.

A Veszprém Megyei Főügyészség hétfőn közölte, hogy a horgászengedéllyel rendelkező 37 éves férfi tavaly júniusban Balatonkenesénél kifogott egy 17 kilós és egy 28 kilós pontyot. A nagyobbik egy 120 centiméter hosszú, kapitális méretű ponty volt, amelyet korábban - fényképeken is megörökítve - már többször kifogtak a Balatonból.

Ezúttal azonban a horgász a halakat eladta egy Tolna megyei horgásztó tógazdájának, 345 ezer forintért, holott a halak valós értéke 535 ezer 500 forint volt.

Az egyik pontyot később kifogták a horgásztóból is, és a sikert büszkén posztolták az interneten, majd a halat visszaengedték a tóba. A balatoni halgazdálkodást végző társaság azonban jelezte a tógazdának, hogy a hal - amelynek azonosítását jellegzetes sérülései megkönnyítették - a Balatonból való. A következő kifogáskor így értesítették a cég munkatársait, akik a halat elszállították és visszaengedték eredeti élőhelyére.

A horgász és a halastó gazdája ellen lopás miatt emeltek vádat. A bíróság tárgyalás mellőzésével a két férfit két-két évre próbára bocsátotta, a haltolvaj ellen emellett vagyonelkobzást alkalmazott. A végzés nem jogerős.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem