Ebben a két megyében indulhatnak a hiánypótló buszjáratok: újabb nagy ígérettel állt elő Vitézy Dávid
A fejlesztés része annak a törekvésnek, amelynek célja a megyehatárokból fakadó közlekedési akadályok felszámolása.
A fejlesztés része annak a törekvésnek, amelynek célja a megyehatárokból fakadó közlekedési akadályok felszámolása.
Több mint három kilométeren keresztül haladt a forgalommal szemben egy 69 éves autós az M6-os autópályán.
A magyar sárgadinnye már megérkezett az áruházlánc kínálatába.
Nem mindennapi lakók érkeztek egy Tolna megyei falu óvodájába: a gyerekek mostantól saját tyúkokról gondoskodhatnak.
Miközben Budapest tovább növeli előnyét a hazai bértérképen, a fizikai dolgozók keresetei még élesebben rajzolják ki az ország kettészakadását.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 6. számú egyéni választókerületében is változott a végeredmény, miután az átjelentkezve, illetve külképviseleteken leadott szavazatokat is összesítették.
Megfordította a vasárnapi állást, és megnyerte a paksi központú választókerületet a Tisza Párt jelöltje, Cseh Tamás.
Több évtizedes félbemaradt beruházás nyomán új bevásárlóközpont épül Szekszárd északi részén: végre megépülhet a „Top Center”.
Nincs annál szomorúbb egy város életében, mint amikor egy üzlet, amely generációk mindennapjainak volt része, lehúzza a rolót.
Átadták a közelmúltban kormányzati támogatásból korszerűsített kulcsosházat a Tolna vármegyei Váralján, a Mecsek északkeleti lábánál hétfőn.
Az intézkedés különösen a tavaszi munkálatokra készülő gazdálkodókat hozza rendkívül nehéz helyzetbe.
Az utóbbi napokban a Duna árhullámának vizét használták fel arra, hogy több Tolna vármegyei holtág és csatorna vízszintjét megemeljék.
A szekszárdi vásár 2026-ban is minden hónap második és negyedik hétvégéjén lesz megtartva, egyetlen kivétel a december hónap.
Bár december 31-én hatályba lépett az új választókerületi térkép, a módosítás nem oldotta meg az alapvető problémát.
A kezdeti sikeren felbuzdulva a család tagjai egyre több pénzt csaltak ki az idős férfitól.
A dunaföldvári vásár 202-ban is minden hónap 3. vasárnapján lesz márciustól novemberig.
Miközben sok vidéki településen csak a rászorulók kapnak segítséget az ünnepek előtt, van egy tolnai falu, ahol minden háztartásra gondolnak. Mórágyon senki sem marad ajándék nélkül.
Egészen kivételes madármegfigyelést jelentettek: először költött parlagi sas a Duna–Dráva Nemzeti Park területén, ráadásul rögtön két pár is
A legrosszabbul kereső fizikai munkások továbbra is az ország keleti megyéiben élnek: Szabolcs-Szatmár-Beregben és Borsod-Abaúj-Zemplénben.
2025 első negyedévében tovább nőtt a bérszakadék Magyarországon: a nettó átlagkereset 476 ezer forint volt, amit mindössze Budapest és Győr-Moson-Sopron vármegye haladott meg.