Ősztől ne keresd ezt az áruházat Magyarországon: mutatjuk, mi lesz helyette

2020. augusztus 6. 13:03 3 perc

Megkezdődött a hat hazai Kika bútoráruház átalakítása, ősztől már XXXLutz néven várják a vásárlókat. A névváltás előtt álló bútorkereskedelmi láncnál úgy látják: a következő időszakban még fontosabb lesz az otthon kényelme, illetve az otthoni munkavégzés megfelelő körülményeinek a biztosítása is előtérbe kerül. Erre utal az is, hogy bátrabban vásároltak bútort a magyarok az interneten a koronavírus-járvány idején.

Megkezdődött a Kika üzletek átalakítása: októbertől új tulajdonosa, az XXXLutz nevét veszik fel a lánc magyarországi áruházai. A 75 éve alapított osztrák cégcsoport 5,1 milliárd eurós árbevételével a világ második legnagyobb bútorkereskedelmi lánca, amely 13 országban, 320 üzlettel van jelen, nálunk eddig Möbelix és Mömax márkanév alatt. A hazai Kika üzletek megvételét a szintén osztrák Signa csoporttól a Gazdasági Versenyhivatal 2019 augusztusában meghozott hozzájárulása tette lehetővé.

"Az áruházak jogfolytonossággal működnek tovább, de a XXXLutz beszerzési volumeneinek köszönhetően a vásárlók a Kikánál szélesebb választékot, kedvezőbb árakat és még jobb szolgáltatásokat kapnak. A beszállítói kör bővül, új termékek, gyártók és modellek, Magyarországon eddig ismeretlen prémium és saját márkák jelennek meg az áruházakban. Az áruházak kívül és belül is megújulnak, növelve ezzel a vásárlási élményt. Mindezt támogatva Üllőn már egy új központi raktár is megkezdte működését, amivel 15-20%-kal nő azoknak a termékeknek a köre, amelyeket a vásárlók a vásárlás után azonnal elvihetnek" - mondta el a változásról Ingo Schalk, a Kika Lakberendezési Kft. ügyvezetője.

A koronavírus járvány a hazai üzletek átalakítási tervét csupán annyiban érintette, hogy pár hét csúszás vagyunk az eredeti tervekhez képest, de a cégcsoport nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy gyorsabban behozzuk a kiesett heteket. Várhatóan október közepétől már XXXLutz áruházakban vásárolhatnak a vásárlók

- tette hozzá a szakember.

A pandémiás helyzet egyébként felívelő szakaszban érte utol a hazai bútorkereskedelmet: 2018-ban és 2019-ben is 16-16 százalékkal nőtt az ágazat bevétele. A Kika Lakberendezési Kft. ebből nettó 27 milliárdos forgalommal részesedett a tavalyi évben.

A járvány viszont a lánc forgalmi összetételére is hatással volt. Két és félszeresére nőtt a kijárási korlátozások három hónapja alatt az online forgalom az előző év hasonló időszakához képest. Ez meghaladja az általános trendet, amely duplázódást mutat a csomagküldő és internetes kereskedelemben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Más évekhez hasonlóan ebben az időszakban is kiemelkedő volt a kerti bútorok online értékesítése, érzékelhető volt azonban egy fontos különbség: amíg a Kika forgalmának általában 65 százalékát teszik ki a bútorok, most az internetes tranzakcióknál 85 százalékos volt ez az arány.

Mindennek magyarázata, hogy - hasonlóan a 2008-as válsághoz - felértékelődött az otthon szerepe, ami élénkítő hatású a bútor- és lakberendezési piacra. "A COVID19-járvány idején ez a hatás Magyarországon is érezhető volt: még fontosabb lesz az otthon kényelme, illetve az otthoni munkavégzés megfelelő körülményeinek a biztosítása is előtérbe kerül. Fontos tapasztalat viszont, hogy az online értékesítési rendszert erősíteni és fejleszteni kell" - véli Ingo Schalk.

De hozzátette: "A bútorvásárlásnál mi abban hiszünk, hogy nem elég a bútort online megmutatni, hanem biztosítani kell azt is, hogy a vásárló kipróbálhassa, megfoghassa. Ezért az online térhódításának előretörése ellenére továbbra is teljes mértékű az áruházak létjogosultsága, sőt, ez válhat hosszú távon a Lutz egyik erősségévé is a folyamatos digitális fejlesztések mellett."

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?