Helyreigazító közlemény az „Ennyi volt, bezárja magyar üzleteit a népszerű ruhamárka: ne keresd, ez lesz helyette” címmel megjelent cükkünk kapcsán.
Az Európai Parlament (EP) 2014-es döntése alapján május 20-tól megszűnik a mentolos dohányáruk forgalmazása, ez alól csak az elektromos és a füstmentes cigaretta lesz a kivétel. A különféle ízesített cigaretták többségét már 2017-ben megszüntették, az indok pedig akkor és most is ugyanaz volt: könnyebben rászoknak a fiatalok a cigerattára, ha az ízesített.
A már piacon lévő márkákat és típusokat 2019. december 31-éig lehetett gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2020. május 20-áig lehet forgalomba hozni - írja a Napi. Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint ezt az időpontot követően nem forgalmazhatóak tovább a nemzeti dohányboltokban azon elektronikus cigaretták, utántöltő flakonok, valamint dohányzást imitáló elektronikus eszközök (utóbbiak nikotinmentes pára fogyasztását teszik lehetővé), amelyek bármilyen ízesítést tartalmaznak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







