14 °C Budapest

Ekkora drágulást hozhat Magyarorszgáon a járvány: ilyet még nem láttak a boltláncok

2020. április 24. 08:31

Az élelmiszer-kiskereskedelemben a járvány megjelenése, illetve a veszélyhelyzeti korlátozások márciusi bevezetése óta minden összekuszálódott. Ezen a piacon gyakran még normál üzemmenet mellett is nehéz pontosan látni a trendeket, most azonban szinte lehetetlenné vált. A vásárlókat elsősorban az érdekelheti, hogy a gazdaság megállása és az abból fakadó visszaesés mikor és milyen mértékben jelenik meg áremelés formájában.

A drágulás mértékének előrejelzését megnehezíti, hogy emberemlékezet óta nem volt még ilyen nehéz helyzet, mert most egymással ellentétes hatású folyamatok zajlanak egymással párhuzamosan, ráadásul gyorsan meg is változhatnak. Például visszaesett a kereslet - írja a G7.

A turizmus, a vendéglátás és a rendezvényszervezés látványos azonnali bedőlése vagy legalábbis leállása jól mutatja, hogy a járvány miatt számos szektorban állások tömegei szűntek meg. Ezért a boltokból hirtelen eltűnt azoknak az embereknek a költése, akik nem találtak új munkát, de a részmunkaidőre vagy fizetés nélküli szabadságra kényszerült munkavállalók sem vásárolnak annyit, mint korábban.

Az üzletek még március végén is kénytelenek voltak az átlagosnál sokkal többet akciózni, máskülönben bizonyos árufajták könnyen a nyakukon maradtak.

A GKI Gazdaságkutató számolása szerint 200 ezer új munkanélküli és 100 ezer új félállású dolgozó 6 hónap alatt 250 milliárd forinttal mérsékli a kiskereskedelmi forgalmat. Ugyanakkor nemcsak a munkanélküliségtől tartók, de általában mindenki visszafogja a fogyasztását, illetve hitelből is kevésbé vásárolnak majd, ez pedig további 300-500 milliárd forint forgalomkiesést okozhat.

Ezzel ellentétben viszont egyes helyeken kifejezetten nőtt a forgalom. Március elejétől kezdve a járvány miatti pánik kisebb felvásárlási lázhoz vezetett, és ez például a tartós, spájzolható élelmiszereknél nagy átmeneti keresletnövekedést okozott. Sőt, a GKI mérése szerint már a kiskereskedelmi forgalom januári 7,6 százalékos és februári 11,3 százalékos emelkedése mögött is részben a felvásárlások álltak.

A kezdeti felvásárlási láz ugyan lecsengett, de az otthoni munkavégzés és az ennek kapcsán felerősödő otthoni sütés-főzés nagyon átalakította a népszerű, keresett termékek körét.

Az élelmiszeripari gyártóknak és a boltoknak át kellett alakítaniuk a kínálatot, amihez időre volt szükség, de ez sok esetben még ma is nehézséget okoz. Az otthonról dolgozó vásárlók jellemzően kevesebbszer mennek a boltokba, de akkor hosszabb időre vásárolnak be, és a kosarukban nagyobb lett a tartós élelmiszerek aránya.

A normál üzletmenethez képest ez is egyfajta felhalmozás, és ehhez a vásárlók többsége a választékból az olcsóbb árukat keresi. Ezért fordulhat elő, hogy van ugyan áru a boltban, de a választék olcsóbb részéből könnyen hiány alakul ki, amit a vásárlók végső soron áremelésnek érzékelnek (mert kénytelenek a drágább áruból választani).

Viszont megintcsak ellentétes hatás, hogy visszaesett az impulzusvásárlás. Logikus, hogy esett azoknak a termékeknek a forgalma, amelyeket a boltba betérő vásárlók előre nem tervezetten, ötletszerűen vesznek meg. Az átlagnál kevesebb fogyott a húsvéti édességekből, és hiába küldik a boltláncok az akciós újságokat, ma már az sem biztos, hogy elmennek az emberek vásárolni, hiszen minden kommunikációs csatorna azt harsogja, hogy minél kevesebbet menjenek boltba és ne töltsenek ott sok időt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hosszú bevásárlólisták korszakát éljük, amikor ráadásul vigyázni kell arra, hogy a családi költségek ne szálljanak el.

Ebben a helyzetben a polcról találomra lekapott édesség vagy kényeztető prémium termék kevésbé jöhet szóba. Az ilyen impulzusvásárlásokat tovább csökkenti, hogy sokszor nincs is impulzus: az internetes rendelésnél a vásárlókat nem érik ilyen ingerek, márpedig a házhoz szállítás szerepe sokkal nagyobb lett.

Különadót kell fizetni

Fontos szerepe lesz az árváltozásban, hogy a járvány miatt a külföldi tulajdonú nagy láncokra kivetett különadót végső soron ki fogja megfizetni. A kormány 36 milliárd forintot vár a szektortól. Az összeg döntő részét 10 nagy cégre terhelik, de az élelmiszer-kiskereskedelemben a Coop, a CBA/Príma és a Real üzletláncnak nem lesz adófizetési kötelezettsége.

A többi nagy láncnak tehát úgy kellene kigazdálkodnia az adóterhet, hogy ha áremelésben gondolkodik, akkor számolnia kell azzal, hogy a magyar versenytársak nincsenek ilyen kényszerben. A legvalószínűbb forgatókönyv a tapasztalatok alapján az, hogy a többletköltséget a szereplők el fogják morzsolni az ellátási láncban. Egyedi megoldások lesznek, bizonyos termékek fogyasztói ára emelkedhet, de csökkenhet a boltlánc és/vagy a gyártó profitja is.

Valószínű, hogy a gyártók lesznek a legnehezebb helyzetben, mert az összességében visszaeső kereslet és az olcsó import miatt nem tudják a megemelkedett költségeiket a különadóval is sújtott áruházláncokra áthárítani. Végső soron egy olyan kompromisszumos megoldás körvonalazódik, amely mindenkinek fájni fog. A gyártóknak azért, mert le kell nyelni a többletköltséget és versenyezni kell az olcsó importtal, az áruházláncoknak azért, mert különadót kell fizetni, a fogyasztónak pedig azért, mert egyes termékkategóriáknál áremelkedéssel fog szembesülni.

Olyan időszak jön, amikor a beszállító és a beszerző is szinte minden mellett és ellen is tud majd reális érveket felsorakoztatni. Ezért olyan nehéz most megjósolni, hogy a következő hónapokban milyen típusú termékeknél mekkora áremelés várható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem