13 °C Budapest

Itt a nagy ketchup-teszt: ezt etetik velünk a boltok

2019. szeptember 17. 18:01

Ketchupokat vizsgáltak a legújabb Szupermenta teszt során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A hivatal munkatársai összesen 38 terméket vontak ellenőrzés alá, amelyek közül 19 tartósítószerrel, 19 pedig tartósítószer felhasználása nélkül készült. A vizsgálat 25 ketchup esetében tárt fel kisebb-nagyobb jelölési hiányosságokat.

A hatósági laboratóriumi vizsgálat válogatott szempontrendszer alapján történt. A szakemberek elemezték - többek között - a növényvédőszer-maradék, a glutén, a zeller, a vízben oldható szárazanyag-tartalom, 15 féle színezék, a tartósítószerek és bizonyos szerves savak, valamint a cukor és az édesítőszerek mennyiségét illetve jelenlétét. A vizsgálat a már megszokott módon kiterjedt a termékjelölés jogszabályi megfelelőségének ellenőrzésére is.

A szerteágazó elemzés során nyilvánvalóvá vált, hogy az összetevők között feltüntetett sűrített paradicsom mennyiségét többféleképpen jelölik, legtöbb esetben csak a sűrített paradicsom százalékos arányának megadásával, aminek nem ismert a szárazanyag-tartalma, emiatt azonban a fogyasztók számára nem derül ki egyértelműen a termék valódi paradicsomtartalma. A hatósági ellenőrzés 20 termék esetében tárta fel ezt a helytelen jelölési gyakorlatot.

A tartósítoszer nélküli termékek rangsora. Kép: Nébih.

A probléma orvoslása érdekében a Nébih előírta a gyártók és a forgalmazók számára az átlagos paradicsomtartalom megadását, azaz annak az információnak a megadását, hogy 100 gramm ketchup hány gramm paradicsom felhasználásával készült, továbbá a felelős élelmiszer-vállalkozókat kötelezte a határidőket is tartalmazó intézkedési terv elkészítésére.

Az ellenőrzés során biztonsági, illetve minőségi hiba nem merült fel, de a termékcímkéken található jelölések több szempontból nem feleltek meg az előírásoknak. Előfordult, hogy adalékanyag mentesként jelöltek egy terméket, amely valójában többféle adalékanyagot is tartalmazott, de akadtak hibák a "light" és a tápértékjelölésben feltüntetett cukor mennyiségének jelölésével is.

A tartósítót tartalmazó ketchupok ranglistája. Kép: Nébih.

A 38 termékből 25 esetében hatósági eljárás indult. A kisebb jelölési hibák miatt az élelmiszer-vállalkozók figyelmeztetésben részesültek, míg a súlyosabb jelölési hibák esetében élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabása történt, összesen mintegy 300.000 forint értékben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket "vak-kóstolásos" módszerrel. Ennek eredményeként kétféle kedveltségi rangsor született, különválasztva a tartósítószer felhasználásával készült és a tartósítószer-mentes termékeket.

A tartósítószer felhasználásával készült termékek értékelésénél a Kalocsai Ketchup végzett az élen, holtversenyben a Felix Ketchup csemegével. A második helyezést a Tesco Ketchup nyerte el, míg a dobogó harmadik fokára az Aro Ketchup léphetett fel.

A tartósítószer-mentes termékek között a Lomee Premium Paradicsomketchup csemege nyert, a Lomee Premium Paradicsomketchup édesítőszerekkel készített változata pedig az ezüstérmet tudhatja magáénak. Harmadikként az Alnatura Bio paradicsomos ketchup szerepelt a rangsorban.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem