17 °C Budapest

Ilyen világnap csak egyszer van az évben: gigaakciókat engedtek útra a magyar boltok

2019. augusztus 1. 14:28

2008 óta hivatalosan is létezik a Nemzetközi sörnap, amit minden évben augusztus első péntekén tartanak a "sörbarátok". Ennek apropóján a Pénzcentrumon utánajártunk mi a helyzet most a magyar sörfronton, továbbá megnéztük azt is, hogy e jeles nap alkalmából az üzletek milyen sörakciókat, sörkülönlegességeket élesítettek a 31. héten.

Magyarországon 2017-ben 6,22 millió hektoliter sör volt a forgalom, ezzel az eredménnyel hazánk a középmezőnyben helyezkedik el - írta megnéhány napja a Pénzcentrum is. A cikkből többek között kiderült az is, hogy

hazánkban idén a prémium és szuper prémium sörök fogyasztása tovább nőtt, míg a többi sörfajta forgalma a hidegebb időjárás hatására valamelyest csökkent. Az első félévi adatok alapján a prémium szegmens forgalma eléri a teljes forgalom közel egynegyedét

- mondta el a hazai tendenciákról dr. Kántor Sándor, az MSSz igazgatója. A helyzet tehát az, hogy 

a magyarok manapság egyre inkább a minőségre és nem a mennyiségre koncentrálnak.

Ezt egyébként jól jelzi az is, hogy még a legnagyobb hazai sörgyártók is sorra rukkolna elő, hazánkban meglehetősen újszerűnek számító felsőerjesztésű sörökkel, amiket jóformán Magyarországon néhány évvel ezelőttig csupán Craft sörként, azaz kisüzemi sörfőzök repertoárjából lehetett elérni. Arra pedig az MSSz is kitért, hogy kifejezetten örülnek az egyre tudatosabb, mértékletes alkoholfogyasztásnak. 

Ha pedig már Nemzetközi sörnap, mindezek után megnéztük, milyen söröket villantanak a 31. héten a legnagyobb magyarországi áruházak, illetve azt is, hogy mely üzletekben találhatók a legnagyobb akciók. 

Lidl

A diszkont címlapon hirdeti Deep sörét, aminek fél litere 129 forintról 109 forintra van leakciózva. Ezen felül hétfőtől, azaz augusztus 5-től elérhető lesz a kínálatban több, angolszász ízvilágú sör is, így például a The Crafty Brewing Company ír sörei, amik fél litere 649 forintba fog kerülni, de lesz Bombardier brit félbarna sör is ugyanennyiért, míg a 0,44 literes Guinness ír barna sör 599 forintért landolhat a bevásárlókosárba. De például a Crafted for Lild termékcsapata is bővül egy új játékossal, méghozzá a Hamiskilenc névre hallgató British Ale sörrel, aminek 0,33-as kiszerelése 299 forintba kerül. 

A diszkont további akciót keresd aktuális kiadványukban!

Tesco

A hiperben július 31-től augusztus 27-ig ér az az akció, miszerint 6 darab Dreher Gold vásárlása esetén egy darab 235 forintba kerül, míg 6 darab Miller üveges sör vásárlása esetén annak egy darabja 249 forintba kerül. Ezen felül a HB dobozos sörök 199 forintba, a Soproni dobozos sörök 229-be, az Arany Ászok és a Soproni dobozos Radlerek szintén ugyanennyibe kerülnek, miközben a Kozel darabja 239 forintot kóstál. Valamivel drágább egy dobozos Kronenbourg 1664 Blanc, aminek darabja 299 forint, de például Borsodid egy literes kiszerelésben már lehet kapni 349 forintért. A Birra Moretti 0,33-as üveges világos söre 259 forintba kerül, a Malntime London üveges sörök pedig 399 forintért kerülhetnek a polcokról a kosarunkba. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hiper további, 31. heti akciós ebben a kiadványban böngészheted!

Aldi

Az Aldiban a Wernesgrünes dobozos sör 319 forintba kerül, miközben a Sixtusbräu egy doboza 169 forint helyett 129 forintért érhető el, de az akciós újságban szerepel a Kronenbourg két söre is, egyik 269, míg a másik 299 forintba kerül. 

A diszkont más, 31. akciót megtalálod az Aldi kedvezményes kiadványában!

Auchan

A hiperben a DAB dobozos sör 25 százalékkal olcsóbban kapható 399 forint helyett 299 forintba kerül, de a Steam Brew Red dobozos söre még ennél is jobban le van árazva, ugyanis 439 forint helyett 299-be kerül. Szintén akciós a Radeberger dobozos kiadása is, ez 399 forint helyett 299-be kerül, miközben 17 százalékot lecsíptek a Warsteiner dobozos sörből is, ami így 399 forint helyett 329 forintba kerül. Mindezeken felül akciós még az 1 literes kiszerelésű Kaiserdom is, a Dan Miguel fél literes söre, a Steiger dobozos kiadása és a Lasko félliteres dobozosa is. Ezek ára sorrendben a következőképpen alakul: 849; 329; 219; 229 forint. 

Ha mindez nem lenne elég, százalékban a legnagyobb akciót a Foster’s világos sörére engedték rá, az ugyanis 36 százalékkal olcsóbban elérhető, így 519 forint helyett 329-be kerül. És akciós még az Erdinger valamint a HB búzasöre is, mindkettő 0,5 literes kiszerelésű, előbbi 349 forintba, utóbbi 399 forintba kerül. Akinek egy sör nem lenne elég, az vásárolhat magyar kézműves sör multipackot is 37 százalékkal olcsóbban, 3 699 forint helyett 2 299 forintért.

A hiper összes, 31. hétre élesített akciót megtalálod legújabb kiadványukban!

Spar

A szupermarketben a Paulaner bajor sörök fél literes, dobozos kiszerelése 479 forint helyett 349 forintba kerül, ez 27 százalékos akciót jelent. A Staropramen sörök fél literes dobozos kiadása alapból 259 forintba kerül, de hat darab vásárlása esetén ez 249 forintra módosul. Miközben a Löwenbrau 199, a Soproni sörök és Radlerek 229, a Dreher sörök pedig 259 forintba kerülnek. Aki egyébként malátás ízre vágyik, de nem akar alkoholt fogyasztani, az a Sparban vásárolhat Karamalzot, ami a 31. héten 33 százalékkal olcsóbb, így 179 forint helyett 119 forintba kerül. 

A szuper további ajánlatait keresd ezen a linken!

Míg az Interspar 31. heti akciót itt találod!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem