Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki az egyik felkapott budapesti turistalátványosság közelében enne egy jó lángost
Labdarúgáshoz köthető ajándéktárgyak határokon túlnyúló árusításának blokkolásáért 12,5 millió euróra (3 milliárd 950 millió forint) büntette az Európai Unió a Nike amerikai sportszergyártó-vállalatot - írja az MTI.
A cég 2004 és 2017 között az FC Barcelona, a Manchester United, a Juventus, az Internazionale, az AS Roma és a Francia Labdarúgó Szövetség termékeinek forgalmazásával élt így vissza. Az EU szerint azzal, hogy letiltotta a határokon túli árusítást, a szurkolók kevesebb termékből választhattak, ami egyben áremelkedést eredményezett. Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa azt emelte ki, hogy a Nike megfosztotta a más országokban élő drukkereket attól, hogy kedvenc csapatuk termékeihez hozzájussanak.
Az EU hétfőn azt is közölte, hogy az eredetileg tervezett bírságot 40 százalékkal csökkentették, mert a Nike együttműködött a két éven át tartó vizsgálat során.

Akár több tízezer forintot is költenek a szülők Húsvétkor: a kreatív játékok, LEGO készletek az élen
A húsvét az év első nagy családi ünnepe, amely a hagyományok és az ajándékozás időszaka a kisgyermekes háztartásokban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


