Bár a piaci túlkínálat miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar tejtermelők és -feldolgozók, az áruházak polcait továbbra is stabilan a hazai tej uralja.
Míg a sertés- és a baromfihús esetében csaknem teljes mértékben látható és érezhető a fogyasztói árakban az áfacsökkentés, addig a friss tejnél és a tojásnál csak részlegesen, az éttermi árakban pedig drágulással párosult az adókedvezmény - írja a Világgazdaság.
Az általános adómérték-csökkentésre nem lát okot a kabinet, de azokon a helyeken ahol azt szakmai, társadalompolitikai vagy szociális okok indokolták, az elmúlt években csökkentették az áfakulcsot. Ezt tapasztalhattuk idén az UHT- és az ESL-tejek esetében is. A Pénzügyminisztérium szerint további áfacsökkentést nem tervez a kormány, viszont a kedvezményes terülteket folyamatosan vizsgálják. Vannak olyan területek, amelyeken az áfakulcs csökkentése nem érte el a várt hatást, a kisebb áfa hasznát nem érezhették a fogyasztók.
Tavaly a friss tej és a hal forgalmi adója csökkent 5 százalékra, az UHT- és az ESL-tej előtt. Két éve a baromfihús és az étkezési tojás, három éve pedig a sertéstőkehús áfája csökkent 27-ről 5 százalékra. 2017-ben 18, majd tavaly 5 százalékra esett az internet- és az étkezőhelyi áfa, de a vendéglátásban bevezették a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást.
A sertés ára az áfacsökkentés követő fél évben megemelkedett a nemzetközi áremelkedések hatására. A friss tej és a tojás áfacsökkentése negyedév múltán már csak 58-58 százalékos. A tejet, a tojást és egyéb tejtermékeket is magában foglaló termékcsoportban 78 százalékos volt az árhatás. Hazánkban az internet esetében is 97 százalékos volt a vizsgált arány, pont mint a sertésnél.
Mire számíthatunk?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2 százalék feletti bővülés várható a tej, tejtermék, tojás termékcsoportban és ugyanennyi a zöldségek, gyümölcsök körében. Fontos szempont a gazdaságfehéredés is az alapvető élelmiszereknél: negyedére csökken az illegális forgalom, így az áfacsökkentés miatti adókiesés harmada megtérülhet. Érdekes viszont, hogy drágulást eredményezett az áfacsökkentés az éttermi vendéglátásban: a mért időszakban mínusz 8 százalékos árhatást tapasztaltak, ami láthatóvá vált az árakban is.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







