A müncheni Oktoberfest hangulatát idéző sörakcióval jelentkezett az Auchan.
Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenleg fejenként 5,7 kilogrammos éves magyarországi halfogyasztás minél előbb megduplázódjon - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton Mohácson, a II. Dunamenti Halfesztiválon, az agrárminisztérium közleménye szerint.
Emlékeztetett arra, hogy a fogyasztási célú hal áfatartalma az idén januárban 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött, jól támogatva a szaktárca törekvését. A miniszter tájékoztatott, arról, hogy a 2014-2020-as Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) megvalósításához az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból Magyarországnak megállapított tagállami kerettel és a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg a halgazdálkodás fejlesztését, a hazai haltermelés és halfeldolgozás bővítését, valamint a halfogyasztást ösztönző marketing tevékenységet segíti - jelezte.
A szaktárca adatai szerint az étkezési célra szánt hal mennyisége az elmúlt években folyamatosan emelkedett Magyarországon, egyebek között az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének következtében, amely tavaly közel 3200 tonna étkezési halat adott a piacnak. Ezzel a mennyiséggel Magyarország az elsők között van Európában. Nagy István örvendetesnek nevezte, hogy egyre több rendezvény népszerűsíti a halfogyasztást, valamint a Duna menti halételek sokszínűségét.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






