9 °C Budapest

Veszélyes etetőszékeket, gyerekjátékokat hívott vissza a hatóság: itt a teljes lista

2018. június 14. 10:30

A családok és különösen a gyermekek biztonsága érdekében közel száz terméket, köztük gyermeketetőszékeket, bébikompokat, lábbal hajtható kismotorokat, játékrollereket, játszószőnyegeket és plüssjátékokat vizsgált meg a fogyasztóvédelmi hatóság. Ezek közül 38 terméket vontak ki a forgalomból, húszat pedig a vásárlóktól is visszahívtak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma a balesetek megelőzése érdekében rendszeresen vizsgálja a gyerekek által gyakran használt eszközöket, kiszűri közülük a veszélyeseket. A termékek esetleges kockázatait - mint például a felborulás lehetősége vagy a leszakadó részek miatti fulladásveszély - kizárólag laboratóriumi vizsgálatokkal lehet megállapítani, a vásárló erről előzetesen nem tud érdemben tájékozódni.

A most megvizsgált tíz gyermeketetőszékből három, a nyolc bébikompból kettő nem teljesítette az előírt követelményeket. A játékok esetében az öt tricikliből négy, a tíz játékrollerből hat, a huszonöt lábbal hajtható kismotorból öt, a húsz játszószőnyegből öt, a húsz plüssjátékból pedig tizenhárom esetében talált a labor kockázatot:

  • A forgalomból kivont és visszahívott gyermeketetőszékek és bébikompok listájáért katt ide!
  • A visszahívott és forgalomból kivont játékok listájáért katt ide!
  • A nem megfelelő játékkerékpárok, be- és ráülhetős egyéb gyermekjárművek listáját pedig itt találod!

A vizsgált etetőszékek esetében egyrészt a stabilitás nem bizonyult megfelelőnek, fennállt a felborulás veszélye. Másrészt a termékek szerkezeti felépítésében is találtak balesetveszélyes elemeket: a nem megfelelő méretű lyukak, rések, nyílások sérülést, ujjtörést okozhatnak. A játékjárművek ellenőrzése során főként a termékek stabilitását, a kormányszerkezetek kialakítását, a kormánycsövek szilárdságát, a kerekek méretét, a hegyes, éles elemeket, szerkezeti kialakításokat kifogásolták. A játszószőnyegek és plüssjátékok esetében a leszakítható kisméretű alkatrészek okozta fulladásveszély miatt vontak ki több terméket is a forgalomból. A veszélyesnek bizonyult típusok tételes listája a kormányzati honlapon elérhető.

A vizsgálaton megbukott termékek a gyermekek biztonsága érdekében lekerültek az üzletek polcairól. A járási hivatalok intézkedtek a 38 nem megfelelő termék forgalomból történő kivonásáról, 20 termék esetében pedig a vásárlóktól történő visszahívásról.

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem