11 °C Budapest

Óriási baj lehet, ha ilyen parfümmel locsolkodsz!

2018. március 27. 13:15

Veszélyes és fertőző betegségeket is okozhatnak a hamis és ellenőrizetlen forrásból származó parfümök, amelyek hozzávetőleg 800 millió forintos kárt jelentettek hazánknak az elmúlt közel három évben.

Az ismeretlen eredetű, összetételű és ellenőrizetlen forrásból származó folyadékok akár súlyos allergiás reakciókat is okozhatnak a fogyasztónak, hiszen azok a gyártás során nem voltak kitéve a szükséges ellenőrzésnek - hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.

A hamis termékek legjelentősebb forgalma az interneten keresztül zajlik, mivel a vásárlók számára nagyon vonzóak a non-stop elérhető és alacsony árakat feltüntető, többségében igényesen kialakított online felületek. Interneten keresztül történő rendelés esetén különösen körültekintőnek kell lenni azoknál a portáloknál, ahol nem derülnek ki a forgalmazó cég adatai. Ebben az esetben nem érdemes a vásárlásba belemenni, mert rendkívül nehéz, sőt gyakorlatilag lehetetlen a fogyasztói jogaink érvényesítése, ezért kerüljük az olyan webes vásárlási lehetőségeket, ahol nincs megjelölve a cégnév és az elérhetőség. Nemcsak az online vásárlásnál kell óvatosnak lennünk: a parfümök az aluljárókban, piacokon és az utcán is könnyen hozzáférhetőek. Érdemes tehát gyanakodni, ha a termék ára és csomagolása vagy külső megjelenése, de akár a színe eltér a megszokottól.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentése szerint az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52 százaléka Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban. Tavaly Magyarországon a NAV pénzügyőrei egy vámkezelés alkalmával 2 millió forint értékben 55 ezer darab hamis parfümre akadtak, amelyek lefoglalásra és megsemmisítésre kerültek.

Bíztató a HENT 2009. óta elvégzett éves fogyasztói kutatásának legfrissebb eredménye is. A hamis illatszerek, illetve kozmetikumok elutasítottsága egyre határozottabb: 2017-ben csupán a lakosság 10 százaléka jelezte, hogy talán venne, további 5 százalék pedig, hogy bármikor venne ilyen terméket. Figyelemreméltó, hogy a hamis illatszerek, valamint kozmetikumok elutasítottsága 2011 óta folyamatosan növekszik: 2011-ben 66 százalék, 2017-ben pedig már 85 százalék az elutasítók aránya.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép: Szigetváry Zsolt / MTI

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm