Hamis alkatrészekkel verik át a csalók a gyanútlan autósokat

2018. február 22. 19:00

Több mint 755 milliárd forintnyi (2,43 milliárd euró) gazdasági kárt okozott a hamis gumiabroncsok és akkumulátorok eladásából származó közvetlen bevételkiesés a legális piaci szereplőknek évente az Európai Unióban, ami a két szektor eladásának nagyjából 7,5, illetve 1,8 százalékát jelenti a 2010-2015 közötti időszakban. A szigorúbb magyar ellenőrzési gyakorlatnak köszönhetően, a hazánkra vonatkozó hamisítási ráta mindkét szektorban az európai átlag alatt helyezkedik el, ezzel igen kedvező helyet foglalunk el az uniós rangsorban, derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

A hamisított gumiabroncsok forgalmazásából származó közvetlen bevételkiesés nagysága 700 milliárd forintra (2,25 milliárd euró) becsülhető az Európai Unióban, ami az ágazat forgalmának 7,5 százalékát jelenti. Az akkumulátorok tekintetében a közvetlen forgalomkiesés több mint 55 milliárd forintra tehető (179 millió euró), ami az értékesítés 1,8 százalékának felel meg. Amennyiben a beszállítókra gyakorolt közvetett hatásokat is figyelembe vesszük, akkor a forgalmat érintő veszteség éves szinten az abroncsoknál 1400 milliárd (4,5 milliárd euró), míg az akkumulátoroknál 95 milliárd forintra (306 millió euró) tehető az említett öt éves időszakban.

Az EUIPO jelentése szerint a forgalomkiesés miatt a két iparágban valamivel több mint 8300 munkahellyel volt kevesebb, míg az egyéb kapcsolódó ágazatokat is figyelembe véve a foglalkoztatási veszteség összesen több mint 22 ezer munkahelyre (ebből 21 ezer fő az abroncsiparra vonatkozik) becsülhető .

A két szektort érintő hamisítás az anyagi károkon felül súlyos környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági kockázatokat is magában rejt: "Tesztelések során kiderült, hogy a hamis abroncsok súlyos kockázatot jelentenek, mert jelentősen megnövelik a balesetek és durrdefektek kockázatát"- hívta fel a figyelmet Gablini Gábor, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szakértője. Hozzátette: a hagyományos elektrolittal töltött akkumulátorok esetében a nem megfelelő minőségű burkolat és csomagolás elektrolitszivárgáshoz vezethet, ami súlyosan károsíthatja az autó műszaki berendezéseit, valamint bőrfelületet érve irritációt és égési sérüléseket okozhat.

A két ágazatra kiterjedő vizsgálat szerint a hamisított gumiabroncsok értékesítéséből származó közvetlen bevételkiesés tekintetében az EU-ban Litvánia áll az élen 19 százalékkal, amelyet Lettország és Spanyolország, illetve Görögország követ 17-18, illetve 17 százalékkal. Magyarország 5,1 százalékos aránnyal jóval a 7,5 százalékos uniós átlag alatt helyezkedik el, így az Európai Unió negyedik legkevésbé fertőzött országa vagyunk Finnország (3,1%), Hollandia és Németország (4,2-4,2%) után. Ennek a forgalomkiesésnek a közvetlen hatásaként azonban csaknem 5 milliárd forintos (16 millió euró) veszteség éri hazánkat.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 54 087 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 54 721 forintos törlesztőt (THM 14,57%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A hamisított akkumulátorok eladásából származó közvetlen anyagi károk terén a rangsor eleje és vége megegyezik az előző szegmenssel: Litvánia áll az élen 5 százalékkal, amelyet Lettország és Spanyolország, illetve Görögország követ nagyjából 4,6-4,6, illetve 4,5 százalékkal. Magyarországon kedvezőbb a helyzet, hiszen az 1,8 szézalékos uniós átlagnál fél százalékkal kevesebb (1,3%) a hamis termékek által okozott forgalomkiesés. Ezzel az Unió negyedik legkevésbé fertőzött országa vagyunk Finnország (0,8%), Hollandia és Németország (1,1-1,1%) után. A hazánkra vonatkozó 1,3 százalékos fertőzöttségi ráta 2,2 milliárd forintos (7 millió euró) forgalmi veszteséget jelent, derül ki az EUIPO jelentéséből.

Az EUIPO jelentése figyelembe vette a gumiabroncsok és akkumulátorok hamisításának kormányzati bevételeket csökkentő hatását is: a tagországok államkasszájába 105 milliárd forinttal (340 millió euró) kevesebb személyi jövedelemadó, társadalombiztosítási járulék és társasági adóból származó bevétel folyt be. Az említett összeg 94 százaléka egyébként a gumiabroncs-szektorhoz kapcsolódik.

NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

NAPTÁR
Tovább
2023. február 7. kedd
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?