14 °C Budapest

Kiderült az áruházláncok nagy trükkje: ezzel tarolnak Magyarországon

2018. február 10. 07:00

Egyre több áruházban bevett gyakorlatnak számít, hogy fizetéskor a pénztárosok elkérik a vevők irányítószámát. De vajon miért teszik ezt? A Pénzcentrum megkérdezte a lakberendező, illetve barkács óriás IKEA-t és Praktikert, hogy ők például mire használják a kasszások által begyűjtött adatokat.

Bárhol is fizessen manapság az ember, könnyen előfordulhat, hogy a pénztáros megkéri az illetőt, hogy adja meg az irányítószámát. Az ember ilyenkor két dolgot tehet, vagy hirtelen megadja, illetőleg kissé értetlenkedik a váratlan helyzetben és inkább nem mond semmit. Mi szüksége van azonban az áruházaknak a vásárlók irányítószámára? Ezt a kérdést tettük fel az IKEA-nak, valamint a Praktikernek.

Mindkét áruház fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem csak náluk, hanem egyre több áruházban is bevett szokássá válik az irányítószámok elkérése a vásárlótól, továbbá, hogy a vásárlások során elkért irányítószám a vásárlók adataitól függetlenül, statisztikai célból tárolják. A Praktiker pedig arra is felhívta a figyelmet,

hogy az irányítószám nem névhez kötött a vásárlási folyamatban, azaz nem személyes adat, éppen ezért nem vonatkozik rá külön jogszabály, hogy hogyan és miképpen kell/lehet ezeket tárolni.

Röviden, mindent egybevetve az irányítószám lekérdezésének alapvető célja, hogy az áruházak elemezhessék, hogy mely területekről érkeznek a vásárlóik. Ennek a fontosságát mindkét áruház két kardinális okkal indokolta.

  • Praktiker: az irányítószámhoz tartozó forgalmi adatok kinyerése, akciós kiadványok kiküldésének optimalizálása, ami a geomarketing aktivitások egyik alapja [A geomarketing a fogyasztói viselkedést és a reklám aktivitást regionális szinten vizsgálja, és ezek alapján célozza meg a fogyasztókat.]
  • IKEA: bemutatótermek inspirációs kínálatának kialakítása, az Ikeában vásárlók elsőkénti tájékoztatása az újdonságokról

Postázás

 A két alapvető lekérdezési okból a katalógusok terítésének optimalizálása mutatott jelentős átfedést az áruházak között.

Akciós kiadványainkat országszerte az áruházak vonzáskörzetében címzetlen küldeményként juttatjuk el a háztartásokba. Fontos következtetéseket tudunk levonni a terjesztési területről, hiszen látjuk az adott irányítószámról érkező vásárlószámot és forgalmakat. Módosítani tudunk ezek alapján, ha szükséges a terjesztésen is

- mondta el lapunknak Burka Szilvia, a Praktiker Kft. marketing és online szolgáltatások vezetője. Az IKEA, minden év augusztusában megjelenő új katalógusával kapcsolatban Varga-Nagy Eszter az IKEA pr-vezetője közölte,

annak ellenére, hogy az digitálisan is elérhető, az emberek nagy örömmel várják azt és veszik kézbe, lapozgatják és inspirálódnak belőle. Éppen ezért fontos számunkra, hogy a nálunk vásárlókat elsőként tájékoztassuk újdonságainkról, így katalógusunkat nekik postázzuk leghamarabb.

Közép-Magyarország és Budapest hasít

Az akciós kiadványok optimalizálásán túl a Praktiker alapvetően arra használja fel a megadott irányítószámokat, hogy a kasszarendszer mögötti adatbázisból kinyerjék a megadott településekhez tartozó forgalmi adatokat.

Ennek kiértékelését mi negyedévente és kommulálva a teljes évre év végén is elvégezzük

- számolt be Burka Szilvia. A 2017-es évre vonatkozó részletes Praktiker elemzés még nem készült el, de 2016-os adatok alapján lehet hivatalos, magyar régiós sorrendet felállítani.  A számok alapján "talán nem meglepő módon":

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • 1. Közép-Magyarország és Budapest
  • 2. Nyugat-Dunántúl
  • 3. Dél-Dunántúl
  • 4. Dél-Alföld
  • 5. Közép-Dunántúl
  • 6- Észak-Alföld
  • 7. Észak-Magyarország a sorrend.

A kulcs az inspiráció

Az IKEA, katalógusának optimális terítése mellett a bemutatótermek inspirációs megoldásainak kialakítását nevezte meg fő okként, amiért gyűjti a számokat. Mindezt egy példával érzékeltette Varga-Nagy Eszter:

Tudjuk azt, hogy Örs vezér téri IKEA áruházunkba sokan érkeznek Budapest belső kerületeiből, míg soroksári áruházunkba többen érkeznek a külső kerületekből, illetve vidékről. Ennek köszönhetően egy nappali alapterülete is eltér, vagyis nem mindegy, hogy az IKEA nappali megoldásait hogyan, mekkora térben, milyen elrendezésben mutatjuk be, hiszen azoknak minden esetben tükrözniük kell a látogatók aktuális élethelyzetét, hogy számukra megkönnyítsük a vásárlást.

Ezen felül pontosan elmondta azt is, hogy melyik áruházukba jellemzően az ország mely területeiről érkeznek a legtöbben:

  • Örs vezér téri áruház: Budapest belvárosi kerületeiből, a közeli agglomerációból, így például Göd, illetve a közlekedés okán Észak- és Kelet-Magyarországról
  • Budaörsi áruház: Budaörs környékéről, az agglomerációban (Biatorbágy, Törökbálint), a Budán élők, a székesfehérváriak, de az autópálya közelsége miatt a Nyugat - Magyarországon, Balaton környékén élők
  • Soroksári áruház: Sokan Soroksárról, a környező kerületekből és a környékbeli településekről érkeznek, illetve az autópályáról könnyen elérhető vidéki városokból (Kecskemét, Cegléd)

Sokan megadják

Mind a Praktiker, mind pedig az Ikea arról számol be, hogy a vásárlók általában készségesek és megadják irányítószámukat, így gyakorlatilag elhanyagolható azon vásárlók száma, akik nem teszik meg ezt. Van azonban, hogy porszem kerül a gépezetbe. A Praktikernél előfordul, hogy

a pénztáros elüti, vagy elfelejti megkérdezni az irányítószámot a vásárlótól, és beüt egy helyi, vagy ismerős irányítószámot a valós szám helyett. Ezért kell folyamatosan edukálnunk a pénztáros munkatársainkat, hogy miért is fontos ezen adatok pontos adminisztrálása. Az irányítószám a geomarketing aktivitásunk egyik fontos sarokköve.

Az Ikea pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a kasszánál írásban is tájékoztatják a vásárlóikat, hogy irányítószámaikat a vásárlói szokások jobb megismerése érdekében kérik el, és végzik a felmérést.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem