7 °C Budapest

Óriásit hibázott: Tescóban vett Legót, ez lett a vége

2017. december 26. 19:00 2 perc

Néhány családnak nem egészen úgy sikerült a karácsonyi ajándékozás, ahogy azt előre eltervezték. Mindannyian Technics Legót vásároltak Tescóban, azonban amikor kinyitották a dobozt a fa alatt, csak ócska hamisítványt és akciós újságokat találtak benne az eredeti játék helyett. A Tesco elnézést kér és kártalanítja a pórul járt vásárlókat.

Nem is az érdekel, hogy átvertek, hanem, hogy a kisfiam elsírta magát karácsonykor

- mondta el az Indexnek Tordai József, aki először adott hírt a kamu Legókról a Facebookon. Azóta több szülő is jelezte, hogy ők is pórul jártak a hamis Legóval, egy közös volt bennük: mindannyian Tescóban vásároltak, és mindannyian Technics típusú Legót. Ez az eredeti bejegyzés:

A Tesco közleményben kért elnézést az érintett vásárlóktól, a cég azt ígérte, hogy holnap megkezdik az eset kivizsgálását. Az érintett vásárlóknak pedig kártalanítást ígérnek.

A lap azt írja cikkében, hogy egy szakértő szerint a módszert (tehát, hogy az igazi játékokat kicserélik valamire a dobozban) kekszezésnek hívják, mivel régebben kekszekkel pótolták a kilopott játékokat, nem pedig akciós újságokkal és gagyi hamisítvány darabokkal.

Jól jönne 500 ezer forint?A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank(THM 11,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az MKB, a K&H, illetve a Cetelemés aBudapest Bank személyikölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 07:01