11 °C Budapest

Ez most a sláger a Tescóban, Auchanban: tömegek állnak sorba érte

2017. november 24. 17:32

A szokásosnál is nagyobb kedvezményekkel várnak a hétvégén az üzletek. Ha új tévét szeretnél venni, új telefonra vágysz, vagy épp ajándékba vásárolnál egyet valakinek karácsonyra, érdemes a hétvégén bevásárlókörútra menni. Mutatjuk, hol, milyen akciókkal várnak.

A hálaadás csütörtökje utáni péntek az Egyesült Államokban egyet jelent a vásárlással. Kereskedelmi szempontból ez a nap az egyik legsikeresebb: a tengerentúlon óriási akciókkal várják a vásárlókat, akár 70 százalék kedvezmény sem ritka. Nem csoda, hogy sok vevő már az éjszakát a bejárat előtt tölti, hiszen a legjobb árú termékekből nem tesznek ki túl sokat az üzletek polcaira, Nyitáskor tehát a vevők szabályszerűen megrohamozzák az üzleteket, egymást és az áruházak alkalmazottait sem kímélve. Idén sincs ez másképp, az interneten már rengeteg videó kering, amin egymást tapossák, ütik-vágják az emberek, hogy megkaparinthassák az oly nagyon áhított terméket. A dolgok sokszor nagyon eldurvulnak, jól mutatja ezt, hogy már külön számlálója is van már a fekete péntek halálos áldozatainak.

Magyarországon azért közel sem ennyire durva a helyzet. Már ami a vásárlókat illeti. Viszont idén rekordszámú kereskedő csatlakozik az Amerikából átvett kezdeményezéshez. A GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozatának idei negyedik felméréséből kiderül, hogy az e-kereskedők csak a fekete péntek napjára mintegy 1,1 millió rendelést és 25-30 milliárd forintos forgalmat várnak.

A nagyobb áruházak is különleges akciókkal várják a vevővek, ráadásul nem is csak pénteken, hanem egész hétvégén. Az 50 százalékos árengedmény azért ritka, de az e heti akciós reklámújságokat átböngészve ilyet is találtunk. Mutatjuk, melyik üzletben mit érdemes beszerezni a hétvégén.

Auchan

Ha mostanában szeretnénk televíziót venni, érdemes betérni az áruházba:a Samsung Smart LED TV most 65 ezer forinttal olcsóbb, így 124990 forintba kerül, az egyik LG Smart LED TV modell pedig a hétvégén 60 ezer forinttal olcsóbb, így 139990 forint. A Selecline LED TV is 50 ezer forinttal kevesebbe kerül, 99990 forintot kell érte fizetni.

7999 forint helyett mindössze 3990 forintért vásárolhatunk Sony fejhallgatót, de a Homtom kártyafüggetlen telefonokhoz is féláron juthatunk hozzá: most 59990 forint helyett 29990 forintba kerül. Ugyancsak féláron vásárolhatjuk meg a Tchibo kapszulás kávéfőzőjét, de a Philips Saeco automata kávéfőzőjével is jól járhatunk: most 100 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint máskor.

KATT: Nézd meg a többi akciós ajánlatot is!

Tesco

60 százalékkal olcsóbban, 9990 forintért vásárolhatjuk meg a Daewoo mikrohullámú sütőt, és féláron juthatunk hozzá a héten egy Hausmeister márkájú botmixerhez (mindössze 3990 forint), és egy Tefal vasalóhoz (ami most 3990 forint) is.

Az egyik Philips márkájú Bluetooth fejhallgató szintén jó áron van, 14990 helyett most 7690 forintért lehet a miénk. Ha valaki konyhai robotgép vásárlását tervezte, annak is érdemes benéznie valamelyik Tesco áruházba, ugyanis a Philips egyik terméke most 45 százalékkal olcsóbb, mindössze 12990 forintba kerül.

KATT: Lapozd át a Tesco 47. heti kiadványát

Interspar

Minden Navon kártyafüggetlen telefon árából 10 százalék kedvezményt kapunk a hétvégén, és 35 százalékkal olcsóbban, mindössze 6499 forintért kaphatjuk meg a dellmano smoothie készítőt. Ha fülhallgatóra lenne szükségünk, akkor is érdemes betérni valamelyik Interspar hipermarketbe, mert minden Maxwell fülhallgatót 35 százalék kedvezménnyek vásárolhatunk meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

KATT: Nézd meg, még milyen akciós ajánlatokkal várnak az Intersparban!

Lidl

Yamaha szintetizátort vásárolhatunk a diszkontáruházban 35990 forintért, koncertgitárt pedig 16990 forintért kaphatunk. Ha elketromos dobfelszerelésre vágynánk, akkor is jól járunk: most csak 22222 forintba kerül.

A Singer varrógép a héten 42 százalékkal olcsóbb, 34999 forint helyett 19999 forintba kerül, és a Livarno Living konzolasztallal is jól járhatunk: 22990 forint helyett most 14990 forintba kerül, a deisgn étkezőszék darabja pedig a hétbégén a Black friday akció keretében 42 százalékkal olcsóbb, 7999 forintba kerül.

KATT: Itt találod a Lidl e heti akciós kiadványát!

Az Aldiban is sok akcióval várják a vásárlókat, ám kifejezetten a fekete péntekre nem készültek különleges ajánlatokkal.

Új tévé, új telefon, mégis miből?

Az ajándékkeresők több mint 85 százaléka a következő hetekben tervez megvenni szinte mindent, amit majd a fa alá tesz december 24-én - többek között ez derült ki a Vatera saját felhasználói körében végzett friss felméréséből. A válaszadók zöme (36%) 4-5 fő számára tervez vásárolni, valamivel kevesebben (32%) pedig 1-3 személynek. A kutatásból kiderül, átlagosan 46 870 forintot szánunk a karácsonyi ajándékokra.

Sok család ilyenkor ruház be olyan dolgokra is, amire már régóta szükségük volt, vagy vágytak rá, de nem engedhették meg maguknak. Előfordulhat, hogy inkább kevesebbet költenek az ajándékokra és az egész családot lepik meg egy új televízióval vagy hűtővel. Csakhogy még a nagy leárazások mellett sem olcsó egy új készülék. Ha mégis szeretnénk kihasználni a lehetőségeket, de anyag gondokkal küzdünk, érdemes lehet hitelfelvételt is megfontolni.

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 1 milliós hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől azMKB Bank(THM 11,69%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Cofidis, az ERSTE Bank, illetve a Budapest Bank kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem