A földimogyoró a jövő alternatív növénye lehet a hazai szántóföldeken. Jobban alkalmazkodik a megváltozott klímához a búzánál, kukoricánál, napraforgónál.
Rabszolgamunkának is beillő körülményekre és nem megfelelő állattartásból származó alapanyagokra bukkantak a világ egyik legnagyobb gumicukorgyártójánál - írja a német közszolgálati tévé riportja alapján a HVG.
Megbotránkoztató riportot közölt a Hariboról a német közszolgálati tévé, az ARD. Ebből kiderül, hogy a cég gumicukorkái rengeteg cukrot tartalmaznak, amiről az emberek alig vannak tudatában. E mellett azonban számos más, kétes ügy is felszínre került a riport kapcsán.
Ezek közül az egyik az, hogy a gumicukrok alapját adó zselatint beszállító cég rendkívül rossz körülmények között tartja disznóit. A zselatint ugyanis az állat bőréből és csonthulladékából nyerik. A disznók azonban, állatvédők felvételei szerint
A másik jelentős probléma a karnaubaviasz kitermeléséhez köthető. Ez az összetevő a gumimacik fényességért és azért felel, hogy azok ne ragadjanak össze. Az viaszt Brazíliában, pálmákból nyerik ki. A gond azonban ott kezdődik, hogy a brazil munkaügyi minisztérium egyik illetékese szerint
A Haribo azt közölte, hogy nem tudtak ezekről a problémákról és a lehető leghamarabb kivizsgálják az ügyet.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








