A borravaló mértéke átalakulóban van, szektoronként eltér, és az évszakok is érezhetően befolyásolják.
Egy kutató cég eladáshelyi értékesítési számai azt mutatják, hogy a háztartásigép-piac immár három éve dinamikusan fejlődik. Ebben közrejátszottak - és valószínűleg idén is közrejátszik majd - a hűtő- és mosógépcsere-programok, valamint az építőipar lábra állása és a fellendülő ingatlanpiac. A legnagyobb piaci nyertesnek a szárítógépek és a beépíthető készülékek bizonyultak. A vásárlók főként a magasabb energiaosztályokat részesítik előnyben.
A háztartásigép-piac az elmúlt három évben folyamatos kétszámjegyű növekedés tudhat maga mögött, ami több tényezőnek is köszönhető a GfK eladáshelyi értékesítési számai, azaz a GfK POS Tracking adatok szerint. Egyrészt a különböző államilag támogatott csereprogramok generáltak extra keresletet egy-egy kategóriában, másrészt a fellendülő ingatlanpiac, illetve az új építkezések segítették a beépíthető szegmens bővülését. A háztartási nagygépek összforgalma 2014-ről 2015-re 20 százalékkal, míg 2015-ről 2016-ra 12 százalékkal nőtt.
A háztartási nagygép szektor összforgalmának alakulása, 2007-2017 (az adatok milliárd forintban kifejezve). A legnagyobb piacméret-gyarapodás 2016-ban a szárítógépeknél és a beépíthető készülékeknél volt látható az előző évi kereslet méretéhez képest, de a 2016-os hűtőgépcsere-programnak köszönhetően a hűtő és fagyasztó szegmens is kiemelkedően teljesített. Egyedül a mosógépek esetében volt forgalmi visszaesés tapasztalható, amire magyarázattal a 2015-ös mosógépcsere-program szolgál, ugyanis a piac 2016-ban nem tudta újra hozni az egy évvel korábbi eredményeket.
Jelentősen megváltoztak, mondhatni átrendeződtek a vásárlói igények az energiaosztályok területén: a vásárlók egyre nagyobb arányban keresték a magasabb energiahatékonyságú, így hosszú távon pénztárcakímélőbb készülékeket. A 2016-ban értékesített hűtőknek értékalapon már 36 százaléka A++-os volt, pedig ez az energiaosztály 2015-ben még csak 28 százalékot tett ki. A mosógépeknél a legnagyobb részt az A+++-os modellek képviselik 48 százalékkal, ami a 2015. évi 43 százalékhoz képest szintén pozitív irányú fejlődést jelent.
Az idei, 2017. évi első két hónap a vártnál pozitívabb képet mutat annak ellenére, hogy a növekedés már nem kétszámjegyű. Ez elsősorban az online értékesítés virágzásának köszönhető, míg az offline piac stagnál. Az év második felében viszont újra kiugró számok várhatóak ebben az árucsoportban, hiszen már 2017-re vonatkozóan is bejelentették az államilag támogatott hűtő- és mosógépcsere-programok kiírását.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








