48 ezer liter étolajat fog elárverezni a NAV május 13. és 16. között. A 66 raklapnyi étolaj összértéke mintegy 24 millió forint.
Újabb cikkel jelentkezik az Index ma reggel a gyakori lottósorsoló család titkáról, melyet ezúttal úgy néz ki, hogy meg is fejtettek,
Múlt héten foglalkozott vele az Index, hogy van egy család, amelynek három tagja feltűnően sokszor kerül be lottószámokat sorsolni a televíziós adásba. Ez azért érheti meg nekik, mert a stúdióba behívott potenciális számhúzóknak 30 ezer forintot adnak, a közülük kisorsolt tényleges húzó pedig egymillió forintot tehet zsebre.
Számhúzónak egy legalább ezer forintos játékszelvényt illetve az adatainkat beküldve lehet jelentkezni, mivel azonban jelentős a túljelentkezés (körülbelül 11 ezren jelentkeznek hetente), így természetesen már azt is sorsolják, hogy az adásban majd kik közül sorsolják ki a tényleges számhúzót. Mivel a sorsolók sorsolási rendszerének minden eleme véletlenszerű, ezért tűnik furcsának, ha egy húzóval (vagy esetünkben hárommal), túl gyakran találkozhatunk.
A múltkori cikkből még csak az derült ki, hogy már volt néző, akinek feltűnt az eset, de megkeresésére nem kapott olyan választ a Szerencsejáték Zrt.-től, melyből kiderült volna a rejtély kulcsa. Most viszont két másik olvasó is jelentkezett a lapnál, akik túllépve a Szerencsejáték Zrt.-n, már a lottósorsolás felügyeletét ellátó NAV-nál keresték a megoldást. A cikkben több potenciális megoldási lehetőséget számba vesznek és elvetnek, ám ahogy az sokszor lenni szokott, kiderült, hogy nincs túl nagy rejtély:
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot