17 °C Budapest

Lerántjuk a leplet a Tescóról: mutatjuk, miért küzdenek a szakszervezetek

2017. augusztus 1. 20:00

A magyar Tesco legfrissebb mérlege 3,6%-os bevételnövekedésről és 800 fős, 4-5%-os létszámcsökkenésről számol be. Bérkérdésben titokzatos maradt a Tesco, hiába nyomják a szakszervezetek.

A magyar Tesco üzleti éve némi eltolódással indul, így a legfrissebb beszámolója a 2016 március 1 és 2017 február 28 közötti időszak eredményeit összegzi. A Tesco árbevétele nőtt ebben az időben, 22 milliárd forinttal, ami első pillantásra is jelentős összeg (hiszen a legnagyobb önálló magyar boltos vállalkozásoknak az éves árbevételük ekkora nagyságrend körül mozog), de az emelkedés üteme már visszafogottabb az átlagnál, 3,6%. Ez a teljes kiskereskedelem 5%-ot közelítő átlagánál azért egy csipetnyit kisebb - írja közleményében a blokkk.com.

Topsors

A Tesco a legnagyobb boltos áruházlánc Magyarországon, de úgy tűnik, így sem könnyű. A többi multi áruházlánccal összehasonlítva a Tesco bevételi adatait, így is, úgy is lekörözi a legnagyobb növekedést felmutató Aldi (aki persze a plázastop ellenére jókora ütemben bővíti a hálózatát). A diszkont 2016-ban 23 milliárd forinttal növelte forgalmát, ami viszont nála (kisebb árbevétel mellett) 23%-os bővülést jelent. A Penny is, a Spar is nagyobb növekedési ütemet hozott, a Lidl eredményei viszont még nem ismertek. 

Úgy tűnik, a diszkontokkal szemben a hipermarketek megtorpantak az utóbbi időben, hiszen az Auchan is csak 3,8%-os növekedést könyvelhetett el legutóbb, ami csak hajszálnyival több a Tesco eredményénél (azért hozzá lehet tenni, hogy egy 3-4%-os növekedési ütem nemzetközi viszonylatban is jobb eredmény, csak éppen vannak gyorsabbak is).

2013-ig visszatekintve - együtt nézve az időszakot - 6%-kal tudta emelni bevételeit a Tesco. A legkisebbet 2015-ben lépte, éppen a vasárnapi boltzár időszakában:

A Tesco árbevételének egy része export, 2016-ban ennek értéke 9 milliárd forint volt, egy évvel korábban csak 6 milliárd. Dinnyét is szállít a külföldi áruházakba.

A Tesco a beszámolási időszak végén 112 hipermarketben, 35 szupermarketben, valamint 59 expressz boltban fogadta a vásárlóit (összesen 206 egységben, az egy évvel korábbi 208 bolttal szemben). Egyes boltokat bezárt, máshol újat nyitott, főleg express üzleteket, amelyek száma 16-tal nőtt egy év alatt. Az S-market boltjai eltűntek a jelentésből.

Egy kereskedő életében az úgynevezett árrés az a pénz, amit a saját költségeire fordíthat. Ezt a Tesco 11 milliárd forinttal tudta emelni, ami bizonyára jól jött a kasszában. Egyébként reklámra 15 milliárd forintot költött a 2016-os üzleti évben, mint igénybe vett szolgáltatásra, szaktanácsadásra pedig 12,5 milliárd forintot.

Na és a bér

A bérköltség 2016-ban 4%-kal nőtt, nagyjából annyival, mint az árbevétel. A Tesco a 2016-os üzleti évről szóló beszámolójában eltért a korábbiaktól és részletesebb adatokat is közzétett. Ezek is rámutatnak bizonyos kérdésekre, de összehasonlításra a korábbi évekkel ezek alapján semmi esély, hiszen onnan már hiányoznak ezek az adatok.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Így például az már nem derül ki a beszámolóból, hogy a fizikai dolgozók létszáma, vagy éppen bére hogyan nőtt, pedig valami ilyesmiért tüntetnek a szakszervezetek. A Tesco sem kivétel egyébként a munkaerő hiányában, hiszen honlapja tanúsága szerint is szép számmal keres alkalmazottakat.

Az átlagjövedelem a beszámoló alapján 10%-kal nőtt 2016-ban, ami azért sokkal nagyobb ütem, mint a bevételek emelkedése. A szakszervezet azonban feltehetően elsősorban a fizikai dolgozók béremeléséért tüntet, de ezeknek a jövedelmeknek a változása már nem derül ki a beszámolóból.

Kiderül viszont az, hogy a teljes munkaidős fizikai dolgozók átlagos havi átlagkeresete 173 ezer forint volt, ami a csúsztatott beszámolási időszak miatt már belelógott a 2017 január elejétől megemelt magasabb minimálbér rendbe. De hát ennek értékelésénél sem árt az óvatosság, hiszen egyes munkakörökben a magasabb szakmai bérminimum, más munkakörökben viszont csak a kisebb minimálbér kötelező, mindkettőből akad a Tesconál is.

Ráadásul a 173 ezer forintos átlagos fizikai bér pontosan annyi, mint a bolti kiskereskedelemben a 2016 decemberi átlag (utóbbi 172 ezer forint volt), de nyilván januárban sokaknál kellett a Tesconak is emelni a bért. A bérköltségek két milliárd forint körüli emelkedése mellett a létszám 2013-tól közel kétezer fővel csökkent:

Az átlagos statisztikai létszám azonban nem tartalmazza a diák- és kölcsönzött munkaerőt, ami azért a munkavégzést tekintve ugyanolyan létszám, mint a többi. Így azt nem tudni a beszámoló alapján, hogy igazából hányan dolgoznak a Tesconál (ez a kérdés persze sok vállalkozásnál elismételhető).

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm