21 °C Budapest

Itt a nagy bolti trükk: méregdrágán árulják azt, ami amúgy ingyen van

2017. július 19. 11:16

Számtalan növény található a városban és az erdőkben, amelyeket csak le kell tépni és máris ehetők. Egy budapesti előadáson az egyetemi oktató árulta el, mire is kell odafigyelni, ha hobbi-betakarítók leszünk. Azt is mutatjuk, melyik salátanövényért fizetsz vagyonokat a boltokban, pedig ehelyett csak össze kéne szedni.

A bennünk élő Harry Potter vitt el minket tegnap a Leonardokertbe, ahol Dr Höhn Mária egyetemi docens, a Szent István Egyetem Növénytan Tanszékének vezetője tartott előadást az ehető gyomnövényekről.

Ezek olyan növények, amik mindenhol előfordulnak:

  • a járdák repedésieben, 
  • kertekben illetve 
  • erdőkben is, 

természeti hasznuk nincs, ellenben fogyaszthatók. 

Az ilyen növények gyűjtéséről általánosságban elmondható, hogy fontos betartani az 1995. LIII. törvényt a környezet védelmének általános szabályairól. Fontos kiemelni, hogy 

  • magánterületről nem szabad gyűjteni, 
  • védett területen csak zöldhatósági engedéllyel lehet gyűjtést végezni, 
  • állami erdőben pedig erdésszel való egyeztetés nélkül legfeljebb két kilogramm gyűjthető.

További alapszabály, hogy védett fajok egyáltalán nem gyűjthetők.

Az előadáson az egyetemi docens elmondta, hogy nem érdemes mohónak lenni. Ezek a növények ugyanis gyűjtés után hamar elfonnyadnak, ennek megfelelően csak annyit gyűjtsünk belőlük, melyeket el is fogyasztunk azonnal, vagy legfeljebb a gyűjtést követő napon.

A növényeket nem tépegetjük vagy szaggatjuk, hanem metszőollóval és kisbicskával úgy szedjük le az ehető részt, hogy a növény is életben maradjon

- mondta el az előadáson Höhn Mária.

Van valami, amiben a vadnövénygyűjtés sem különbözik más tevékenységektől: az internetet forrásként ebben az esetben is csak módjával érdemes használni. Egyfelől gyakran találhatóak hamis információk a neten, másfelől pedig vannak növények, amelyek különböző régiókban másképp viselkednek. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a növény mérgező lehet itthon, de ehető a trópusokon.

Az internet helyett a szakember két könyvet ajánlott azoknak, akik elkezdenének ehető vadnövényeket gyűjtögetni:

  • Simon Tibor, "A magyarországi edényes flóra határozója. Harasztok - Harasztok - Virágos növények" című kötetét illetve
  • egy "Ehető, vadon termő növények és felhasználásuk" című tanulmányt, mely ingyen letölthető, ide kattintva.

Mielőtt rátérnénk, hogy tulajdonképpen akkor mit is lehet csakúgy letépni és elfogyasztani, fontos kiemelni, hogy az egyetemi oktató elmondta: ha valamiben nem vagyunk biztosak, azt inkább hagyjuk ott, mert kellemetlen hasmenés, hányinger, egyéb mérgezés lehet egy esetleges hibából.

Az ehető vadnövényekről azt is érdemes még tudni, hogy egy részük nagyon könnyen elszaporodik, így ha elfogyasztjuk őket, akkor óriási szívességet teszünk a természetnek. Ilyenek az eperfák, melyek nagyon gyomosítanak. Ha összeszedjük a termését, akkor nyírfacukorral finom nassolni való készíthető belőle.

A cseresznyeszilva fa termése is ehető, egy fa terméséből jó pár liter pálinka főzhető (persze ilyen esetben be kell tartani a pálinkafőzésre vonatkozó szabályokat).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bátran fogyaszthatók a keresztes virágú növénycsaládok tagjai. Ilyen a vadrukkola is, amelynek rokonát, a kerti rukkolát 600-800 forintért árulják salátaként a boltokban, pedig ízük szinte teljesen megegyezik.

Koratavasszal nő és tekeredik rá mindenre a komló. Ebben az időszakban jelennek meg fiatal hajtások, melyekből lefőzhetjük az első tavaszi zöldlevesünket. A növény hasonlít a szőlőre, de nem fás a szára, hanem lágyszárú. Ragad a levele, a természetnek pedig nagy szolgálatot teszünk, ha kiírtjuk.

A szentendrei rózsa nem ehető, de ha szétmorzsoljuk és betesszük a ruhásszekrényünkbe, akkor távol tartja a rovarokat, ráadásul az illata is kellemes.

Népszerű növény a bodza: talajban nő, szeret elszaporodni, például az akácosban. Tavasszal a virágát, ősszel meg a feketére érő termését lehet fogyasztani. A terméssel kapcsolatban fontos, hogy meg kell főzni vagy ki kell szárítani, mert nyersen hasmenést okoz.

Az egyetemi oktató szerint néhány helyen fogyasztják, azonban hasmenést okoz a gyalogbodza, melyet onnan ismerhetünk fel, hogy szára lágy, tehát nem fás, mint az ehető rokonaié.

A bodza teát a docens arra az időszakra is ajánlotta, mikor úgy érezzük, már bujkál bennünk a fertőzés, de még nem betegedtünk teljesen le.

Ha valaki mostantól nem szeretne ropogtatni való diót vagy mandulát venni, akkor alternatívaként ott van a gingkó, amely bár büdös, de a termését feltörve belül megtaláljuk a magot, mely megpirítás után fogyasztható.

Lehet készülni, ugyanis a sulyom még védettnek számít, de ezt hamarosan feloldhatják. A vízi gesztenyének is hívott növény magja az iszapban van, melynek magas a fehérje tartalma és megfőzve fogyasztható. Ahhoz, hogy elérjük a magot, a növényt ki kell emelni a vízből.

Vannak azért olyanok növények is, melyeket rekreációs céllal próbálnak fogyasztani az arra hajlamos, vagy csak szimplán kíváncsi emberek. Ilyen például a csattanó maszlag és a mandragóra is. Erős hallucinogén hatásúak, de szinte kivétel nélkül mindenki kórházban köt ki, aki kipróbálja őket.

Vigyázni kell továbbá az ördögcérnával is: itthon erősen mérgező, azonban van olyan kínai rokona, ami fogyasztható - ez pedig szintén netes félreértésekre adhat okot.

A docens ezen túl még felhívta a figyelmünket, hogy a vadon termő növényeket nem érdemes szeméttelepek vagy főutak közeléből leszedni, ezek ugyanis erősen szennyezettek lehetnek.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm