A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Két megyében, négy helyszínen tartottak egy időben ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. Az ellenőrök az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban mintegy 1150 kg terméket vontak ki a forgalomból. A lefoglalt élelmiszerek többsége jelöletlen, nem nyomon követhető volt, de a szakemberek találtak engedély nélkül előállatott élelmiszert is. Az egység működését azonnali hatállyal felfüggesztették.
A NÉBIH ellenőrei, előzetes információ gyűjtés alapján, illegális húsforgalmazás és élelmiszer-előállítás gyanúja miatt tartottak egyszerre két megyében, négy helyszínen ellenőrzést.
Az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban többek között engedély nélkül előállított, nem megfelelő higiénia körülmények között tárolt, tiltott módon lefagyasztott, valamint jelöletlen termékeket is találtak a szakemberek. A húsboltból főzőkonyhákra és büfékbe is szállítottak húst és húskészítményeket. Az áru egy részét az üzlethez tartozó garázsban tárolták, ahol húsdarabolást és élelmiszer-előállítást is végeztek, noha a vállalkozó ehhez engedéllyel nem rendelkezett.
Az ellenőrök összesen mintegy 1150 kg élelmiszer forgalomból történő kivonását és megsemmisítését rendelték el. A termékek között tőkehús, szalonna, darabolt baromfi és különböző húskészítmények is voltak. Az engedély nélkül végzett élelmiszer-előállítói tevékenységet a szakemberek azonnali hatállyal megtiltották. Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű nagyságú bírság várható. Az érintett húsbolt adatai elérhetők a jogsértés listán.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







