Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
Jövő nyáron már vásárolhatunk a soroksári IKEA-ban, a tervek szerint ugyanis májusban nyílik meg az új áruház. Nem ez a legnagyobb fejlesztés, ugyanis hamarosan már online is vásárolhatunk náluk bútorokat. A munkaerőhiány egyébként a magyar áruházakat is érinti, hogyan lépnek fel ez ellen?
Már régóta tudjuk, hogy az IKEA új áruházat nyit Soroksáron, azonban most végre kiderült, mikor nyílik meg a bútoráruház. A nyitás napja ugyan nem ismert, azonban a tervek szerint 2017 májusában nyílik meg az új kereskedelmi egység.
Nem ez a legnagyobb újítás
Az online áruház és az úgynevezett Click and Collect szolgáltatás bevezetését Magyarországon az IKEA 2017 év végén tervezi. A cél, hogy egy olyan rugalmas disztribúciós hálózat jöjjön létre, ami kényelmet és elérhetőséget biztosít a vásárlók számára.
300 új munkatársat keresnek
Toborzó kampányt indított az IKEA, amelynek keretében több mint 300 új álláslehetőséget hirdetett meg. A vállalat még idén tervezi a több száz új munkatárs felvételét nemcsak a már meglévő budapesti és a budaörsi, hanem a jövőre megnyíló soroksári áruházába is.
Számos területre, többek között eladói, logisztikai és éttermi munkakörre keresi új kollégáit a cég. A több száz meghirdetett pozícióra a tapasztalt szakemberek mellett pályakezdők és olyanok jelentkezését is várják, akik új szakmai területen szeretnék kipróbálni magukat.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







