Ahogyan beköszöntött a rosszidő és hivatalosan is megérkezett a tél egyre többen szeretnének melegebb ruhákat vásárolni. De mennyire kell a zsebünkbe nyúlnunk egy új ruha...
Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének, amelynek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is.
Ezen felül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs.
A már piacon lévő márkákat és típusokat 2016. december 31-éig lehet gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2017. május 20-áig lehet forgalomba hozni. A fokozatos átállást biztosítja a rendelet, de legkésőbb 2019. május 20-tól már csak olyan dohánytermékek lehetnek a trafikok polcain, amelyek megfelelnek az augusztus 20-án hatályba lépő szabálynak és egységes csomagolásban vannak.
A kormányrendelet megszabta azt is, hogy mentol ízesítésű cigaretta és mentol ízesítésű cigarettadohány 2020. május 20-áig forgalmazható, akkor, ha a mentolos ízesítést a gyártási vagy csomagolási folyamat során adják hozzá a dohánytermékhez, és az ízesítés hozzáadása részben sem függhet a fogyasztótól, így különösen nem lehet kapszulát alkalmazni a mentolos ízesítés hozzáadásához.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kormány 2010 óta számos eszközzel fellépett a dohányzás visszaszorítása érdekében: korlátozta a munkahelyi, közterületi vagy éppen éttermi dohányzást. A trafikrendszer bevezetésével csökkent az elárusítóhelyek száma és a jövedéki adók folyamatos emelése is a dohányzással szemben hat.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Olaf Scholz igazságbeszéde a Bundestagban: nehéz idők jönnek
- A változások a helyi lakosok érdekeit szolgálják – Balogh Samu az új, fizetős budapesti parkolási zónákról
- Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó
- Durva bánásmódra panaszkodnak az izraeli fogságból szabaduló palesztin foglyok
- Vlagyimir Putyin éles hangú üzenetet küldött a világnak
- Olimpiai bajnok jobbátlövő érkezik a Debrecenhez
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


