14 °C Budapest

Rengeteg magyar késik a fizetésekkel: ezért nem tartjuk a határidőt

2016. április 7. 17:30

A mobiltelefonszámlát, a közlekedési bírságokat és a hiteltartozásokat fizetik leginkább késve a magyarok. Az adókat viszont a legtöbb esetben idejében fizetjük.


A NAV egyre szigorodó szankciói úgy tűnik megtették hatásukat, ugyanis az adók az egyike az azon típusú tartozásoknak, amelyekkel kis arányban késnek csak az emberek, itt ugyanis az érintettek 5,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy határidőn túl fizeti ezt a kötelezettséget. Az oktatási költségek és a lakbér szintén azok a tartozások, melyekre jobban figyelnek az emberek, mivel még itt is csak az érintett megkérdezettek kevesebb, mint 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy késik ezekkel a tételekkel.

Az érintettek legnagyobb része - 10 százalék felett - nyilatkozta azt, hogy jelzáloghiteleiket, egyéb hiteleiket, mobiltelefonjukat és közlekedési bírságukat nem szokták határidőben befizetni. Az okok között szerepelhet, hogy ezen tartozások sokszor nagyobb összegek és ezért nem férnek bele már a családi költségvetésbe. Sok esetben az is előfordul, hogy az érintettek arra számítanak, hogy a mobilszolgáltatók nem tesznek majd lépéseket a tartozások behajtására, illetve arra várnak, hogy hiteleik törlesztésében külső beavatkozással valamilyen kedvező fordulat történik.

Felfalusi Péter, az Intrum Justitia ügyvezető igazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy nem érdemes várni, amikor egy tartozás rendezése nehézségekbe ütközik, hanem azonnal javasolt felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval vagy a követelés kezelőjével. Sajnálatos módon sokan, akik kivárnak, vagy nem kommunikálnak tartozásukkal kapcsolatban, később meglepődnek azon, ha ki nem fizetett tartozásuk a jogi költségeik miatt jelentősen megnő, vagy esetleg KHR (korábbi BAR) listára kerülnek. Mindenképpen érdemes felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval időben, hogy közösen sikerülhessen valamilyen megoldást vagy átütemezést kitalálni.

A férfiak és a nők hasonlóan nyilatkoztak a tekintetben, hogy melyik számla kifizetésével késnek általában. Két helyen mutatkozik jelentősebb eltérés a két nem képviselői között, az Urak ugyanis nagyobb arányban fizetik ki a televízió előfizetést időben, mint a gyengébbik nem képviselői. Valószínűleg az idei foci EB miatt ez a preferencia nem fog változni. A jelzáloghitelek kifizetését viszont a hölgyek jóval előrébb helyezik a kifizetendők listáján, mint a férfiak.

A középfokúnál alacsonyabb és a középfokúnál magasabb végzettségűek kereseti lehetőségeik következtében is jelentős különbségeket mutatnak a tekintetben, hogy hány százalékuk nem fizeti ki időben az adott számlákat. Az alacsonyabb végzettségűek a legnagyobb arányban az adókat fizetik ki, míg a magasabb iskolázottságúak inkább az oktatási költségeket veszik előre. A középiskolát vagy ennél kevesebb iskolát végzettek legnagyobb mértékben a vezetékes telefonszámla kifizetését, míg a magasabb iskolázottságú érintettek a közlekedési bírságok befizetését halasztják el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nemzetközi összehasonlításban azt láthatjuk, hogy a közlekedési bírságokat a legtöbb Európai országban késve fizetik az emberek, illetve az egyéb hiteltartozások kiegyenlítése kerül még a fizetendő sor végére. Több nyugat-európai országban az óvodai és bölcsődei költségekkel késnek sokat a lakosok, ami a magas gyerekgondozási díjaknak tudható be. Görögország az egyetlen, ahol a lakosok a közüzemi díjakat fizetik a legnagyobb arányban késve, ami a helyi szabályozás sajátosságára utalhat.

Összességében a kutatásból az derül ki, hogy minden 10. jelzáloghitel, mobiltelefon előfizetés, közlekedési bírság vagy egyéb hitel határidőben nem kerül kiegyenlítésre, ami meglehetősen magas szám. Ezt támasztja alá, hogy a KHR listán is közel 1,8 millió eset szerepel (egy emberhez sokszor több eset is tartozik), azaz meglehetősen sokan nemcsak késnek a fizetéssel, hanem legalább 90 napja minimum a minimálbérrel elmaradtak tartozásuk kifizetésekor.

Remélhetőleg a hitelek átstrukturálása, a forintosítás hosszabb távú hatásai javítani fognak a helyzeten.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem