A kerületvezető szerint a visszaváltásból származó könnyű jövedelemszerzés közvetlenül hozzájárul a dizájnerdrogok terjedéséhez és a nyílt utcai szerhasználathoz.
Az elektronikus fizetések 10 százalékát tehetik már ki az úgynevezett rejtett fizetések - írja a Capgemini és az RBS tanulmányára hivatkozva a Portfolio.
Pontosabban a rejtett tranzakciók aránya nagyjából 6,3-10,5 százalékos lehet, jellegükből adódóan ezeket sokszor nehezebb mérni. A becslés szerint 24,5-49 milliárd darab között szóródott az ilyen tranzakciók száma 2014-ben.
A rejtett fizetésekhez az alábbiakat sorolják:
- hűségkártyákkal, pontgyűjtőkkel és egyéb előre feltöltött kártyákkal történő és mobilappokon belüli fizetések,
- digitális pénztárcákkal (mint PayPal és AliPay) történő fizetés,
- mobilegyenleg terhére történő fizetés (mint pl. M-Pesa. Főleg a feltörekvő országokban, és az M-Pesa révén Afrikában terjedt el azok körében, akiknek nincs kapcsolatuk a hagyományos pénzügyi rendszerrel, ezért a sokszor nem is okostelefonokon keresztül, sms-alapú megoldással küldenek pénzt vagy fizetnek egymásnak),
- virtuális pénzek (mint pl. Bitcoin).
Az elektronikus fizetéssel végrehajtott tranzakciók az elmúlt két évben 7,5 százalék körül mértékben nőttek.

A tanulmány szerint a rejtett fizetések mértéke olyan szintre emelkedett, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni őket.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






