A jól ismert módon, magát ügyintézőnek kiadva próbálkozott egy telefonos csaló, pechére azonban a kiszemelt áldozatot nem ejtették a fejére.
A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt Európában az egyérintéses vásárlások értéke - írja a MasterCard közleményében.
2015 második negyedévében az európaiak közel 70 százalékkal többször választották a kasszánál az egyérintéses fizetés lehetőségét, mint tavaly ilyenkor. Minden második egyérintéses tranzakció élelmiszerboltban történik, 15 százalékuk pedig éttermekben és bárokban.
- mondta Javier Perez, a MasterCard Europe elnöke.
2015 első negyedévében közel kétszer annyi egyérintéses fizetésre alkalmas bankkártya volt forgalomban, mint az előző év azonos időszakában. Ennek eredményeképpen a hazai kibocsátású fizetési kártyáknak már több mint 44 százaléka - 3,9 millió darab - egyérintéses.
Az idei év első negyedében a magyar vásárlók minden korábbinál nagyobb összeget, több mint 70 milliárd forintot fizettek érintőkártyával, ami összesen csaknem 20,5 millió fizetési tranzakciónak felel meg. Ma már országszerte 49 ezer bankkártya-elfogadó terminálnál vásárolhatunk érintőkártyával többek közt bevásárlóközpontokban, éttermekben és bárokban, élelmiszer- és egyéb boltokban, benzinkutakon és jegyautomatáknál.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







