Felvesszük a kesztyűt az amerikai óriásokkal: saját lábára áll az EU ezen a fontos területen
Megkezdte működését az EU-ban az Európai Fizetési Kezdeményezés (EPI) keretében kifejlesztett Wero fizetési rendszer.
Megkezdte működését az EU-ban az Európai Fizetési Kezdeményezés (EPI) keretében kifejlesztett Wero fizetési rendszer.
2024-ben növekvő utasforgalom és hosszabb tartózkodási idő jellemezi a turizmust Európában.
Mai napon megrendezésre került a Mastercard és a GKID sajtóeseménye, ahol bemutatták a Digitális Kereskedelmi Körkép legfrissebb eredményeit.
v
A partnerség az innovatív fizetési csatornák bevezetésével az elektromos járművek töltőpont-üzemeltetőit segíti.
Megszűnik az egyik bankkártyához kapcsolódó díjmentesség az OTP-nél. Az ügyfeleknek március elsejétől már díjat számolnak fel a Mastercard Prémium bankkártyák után.
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
Sajtótájékoztató keretében ismertette a Mastercard saját mérőszámának, az ún. DFI-nek a legfrissebb eredményeit.
A magyarok alig huszada érzi magát felkészültnek a bankkártyás, internetes csalások ellen, ez pedig nagy támadási felületet ad a hackereknek is.
Infláció alatti féléves forgalombővülés, töretlenül emelkedő rendelési frekvencia, stagnáló belföldi piac és élénkülő import forgalom jellemzi az online kiskereskedelmet.
Bizonyos kártyatípusok esetén az érintettek 2023. december 31-ig díjmentesen kérhetik meglévő kártyájuk cseréjét Touch Card megoldással ellátott kártyára.
A Mastercard bemutatta, hogy milyen lesz a jövő digitális fizetési ökoszisztémája.
2022-ben 12 százalékkal növekedett a sporteseményeket meglátogató, 10 százalékkal pedig a rendszeresen sportoló válaszadók aránya.
Mastercard Fizetési Élmény Riport: a rossz fizetési ügyfélélmény okozza sok webshop bukását.
A Mastercard Economics Institute közzétette a jövő évre vonatkozó éves előrejelzését, amelyből kiderül, hogy milyen új trendek várhatók a fogyasztói vásárlási szokásokban.
Mastercard Economics Institute: A fogyasztók az élményekre és az alapszükségletekre költenek legszívesebben a gazdasági kihívások közepette
Nincs olyan felnőtt Magyarországon, aki tavaly ne hajtott volna végre legalább egy kártyás tranzakciót Magyarországon - hangzott el a Mastercard sajtótájékoztatóján.
A tervek szerint a különleges mobil konténerüzlettel a Mastercard saját rendezvényei mellett az őszi Business Days konferencián lehet majd találkozni.
Új fejlesztés érkezik hazánkba, aminek a leginkább a kiskereskedők, és a bankintézetek fognak örülni.
Az Egyesült Királyság, Svájc, Spanyolország és Hollandia vezetik a leglátogatottabb országok listáját.