18 °C Budapest

Az Aldi és a Lidl titkai: a magyar vásárlók csak néznek...

Pénzcentrum
2013. március 15. 16:12

Falvakban nem terjeszkednek ugyan a diszkontláncok a plázastop miatt, azonban betörtek Budapest belvárosába. Az Aldi és a Lidl egyre több belvárosi üzletet nyit, így tud ugyanis a plázastop ellenére is terjeszkedni.

A plázastop törvényt bár kimondva nem, de sokak szerint egyértelműen a diszkontláncok expanziója ellen találták ki. Az biztos, hogy az elmúlt néhány évben ezek a láncok folytatták a legagresszívabb terjeszkedést, így bármilyen fejlesztési korlátozás is értelemszerűen nekik árt a leginkább. Ezt a plázastop eddigi története be is bizonyította, hiszen a német tulajdonban lévő diszkontláncok rendre lepattantak a Nemzetgazdasági Minisztérium által irányított "plázabizottságról" és sokakkal ellentétben nem kaptak felmentést a tiltás alól.

Az építkezés lehetőségének elvesztésével a terjeszkedő kiskereskedelmi láncoknak gyakorlatilag három útjuk maradt: az egyik az akvizíció, a másik a plázastop alól felmentést kapó és megépülő új bevásárlóközpontok, a harmadik a meglévő épületekben való üzletnyitás. A diszkontláncok számára a második opció az üzleti modelljük miatt egyrészt jellemzően nem járható út, másrészt a reálgazdaság elhúzódó válsága miatt plázastoptól függetlenül is alig épülnek új plázák Magyarországon. Az akvizíció elvben lehetőség lenne a diszkontláncok számára, azonban a helyigényük speciális, ezért viszonylag kevés a potenciális célpont számukra. Logikusan marad tehát a harmadik lehetőség.

Mi az a plázastop?
A plázastop néven elhíresült törvény az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi törvény módosítása. A törvénymódosítás lényege rendkívül egyszerű: megtiltja Magyarországon a 300 nm-nél nagyobb alapterületű kereskedelmi létesítmény (üzlet és bevásárlóközpont) építését, ill. 300 nm-nél nagyobb területűre való bővítését 2014 végéig. Vagyis Magyarországon elvben nem épülhetnek bevásárlóközpontok, szupermarketek, hipermarketek, diszkont áruházak, stb. A törvénymódosítás azonban hagyott egy kiskaput: a tilalom alól a kereskedelemért, a környezetvédelemért és a vidékfejlesztésért felelős miniszterek részvételével működtetett Bizottság véleményének kikérésével a kereskedelemért felelős miniszter felmentést adhat. Ez a miniszter a jelenlegi kormányzati struktúrában a nemzetgazdasági miniszter.


A diszkontláncok korábban egyértelmű stratégiát folytattak: közepes és nagy városok külsőbb részein nyitottak üzleteket nagy kültéri parkolóterülettel és könnyű megközelíthetőséggel. A plázastop előtti időszakban a láncok stratégiája úgy fejlődött volna tovább, hogy a közepes méretű városok után elmozdulnak a kisebb települések irányába is. A Nyugat-Európában sok helyen már megvalósított modell szerint akár olyan kis településeken is nyitnának üzletet, mely egyedül nem feltétlenül lenne képes eltartani egy egész áruházat. Ezt úgy oldanák meg, hogy két-három település közé húzzák fel a dobozt, ami így több település "piacait" hódítja el, nyilvánvalóan nehéz helyzetbe hozva ezzel a helyi vagy valamilyen szorosabb-lazább láncban működő boltokat. Elképzelhető, hogy a kormány a plázastoppal ezt a típusú expanziót szerette volna megakadályozni.

A harmadik felvázolt opció, vagyis a meglévő épületekben lévő üzletek kialakítása azonban láthatóan felkeltette a diszkontláncok figyelmét. Egy régebbi épület földszintjén való boltnyitás nem esik ugyanis a plázastop hatály alá. Két érv mindenképpen ez ellen szólna: az egyik, hogy az alapterület esetében értelemszerűen valamilyen mértékű kompromisszumot hozniuk kell a meglévő üzleti modelljükhöz képest, másrészt nagy alapterületű kültéri parkoló a legtöbb ilyen esetben szinte kizárt. Ennek ellenére egyre inkább úgy tűnik, hogy a terjeszkedni kívánó láncok, vagyis az Aldi és a Lidl komoly potenciált látnak a "városi" üzletek nyitásában.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bár korábban sem volt teljesen ismeretlen a jelenség, azonban az utóbbi időszakban (a plázastop bevezetése óta) határozottan rákaptak a diszkontláncok a városi terjeszkedésre. Több olyan belvárosi üzletet is nyitottak, ahol az említett stratégiát követték, vagyis meglévő belvárosi épület földszintjén hoztak létre boltot. Jó példa erre a Nyugati térnél lévő volt Kossuth Mozi helyén megnyílt Aldi üzlet.


Ilyen értelemben tehát visszafele sülhet el a plázastop. Lehet ugyanis, hogy a kisebb vidéki tepelülések "megmenekültek" a diszkontláncoktól, közben azonban Budapest belső kerületeiben egyre agresszívabban terjeszkednek. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy belássuk, a kisebb belvárosi üzletek (akár függetlenek, akár valamelyik lánchoz tartoznak) könnyen a vesztesei lehetnek a náluk nagyságrendekkel versenyképesebb Aldi és a Lidl ilyetén terjeszkedésének. Ráadásul nem az Aldi és a Lidl az egyedüli belvárosi terjeszkedők, hiszen a Spar lánc is elkezdett kisebb alapterületű boltokat nyitni a belső kerületekben. Könnyen lehet tehát, hogy a plázastop a jogalkotó saját koordinátarendszerén belül is sikertelen lesz: amit nyernek a gáton, elveszítik a réven.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem