7 °C Budapest

Mi folyik a magyar boltokban? Ezen bosszankodnak a vásárlók

2013. március 13. 09:03 1 perc

Gyakran nem működnek, vagy nem ismerik fel, ezért nehezen váltják vissza az üvegeket a szupermarketek automatái - írja a Népszava több olvasó panaszára hivatkozva, miközben a fogyasztóvédelmi hatóság szerint a korábbiaknál kevesebb az üvegvisszaváltással kapcsolatos fogyasztói bejelentés.

Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője kijelentette: szabályellenes, ha arra hivatkozva nem adják át az üres üvegek betéti díját a vevőnek, hogy az adott terméket nem a boltjukban vette. Ha betétdíjas az üveg, minden esetben kötelesek beváltani, mint a betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló törvény 2005 óta előírja.

Jogsértés esetén szakemberek azt javasolják, a vásárló még a tranzakció után kérje a vásárlók könyvét. Panaszára 30 napon belül válaszolnak, és ha nem fogadja el, az NFH-hoz fordulhat.

A lap idézi a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének korábbi közlését, amely azt is pontosította: visszaváltó automatát az előírások szerint legalább 200 négyzetméter alapterületű üzletben helyeznek ki, és ha a gép nem működik, az eladó helyben köteles biztosítani a kármentes visszaváltást, de legalábbis a tájékoztatást, hogy az hol lehetséges.

A lap emlékeztet arra, hogy a fogyasztóvédelem legutóbbi - 2010-es - vizsgálata során jogsértést tapasztaltak minden ötödik üvegnél, amelyet vissza akartak váltani.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?