Életének 81. évében elhunyt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa.
Egerben, az Agria Park Bevásárlóközpontban nyílik meg pénteken az ország első plázakönyvtára a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár fiókkönyvtáraként.
A kezdeményezés célja, hogy a mai kor igényeihez alakítsák a könyvkultúra terjesztését. Az új közösségi helyszínné vált plázában friss olvasnivalóhoz, kölcsönözhető könyvekhez lehet hozzájutni - közölték a szervezők.
A plázakönyvtár minden héten pénteken, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig várja az olvasni vágyó látogatókat. Az intézményben elérhető lesz valamennyi hagyományos könyvtári szolgáltatás. A könyvtárosok arra számítanak, hogy a könyvtár egyfajta közösségi térré válik, ahová szívesen térnek be a látogatók olvasni, tárgyalni, játszani vagy csak beszélgetni.
A legkisebbeket kifestőkkel, társasjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal várják, szerveznek olvasást népszerűsítő programokat, felolvasóesteket, az Egerbe látogató turisták számára pedig közhasznú szolgáltatásokat nyújtanak: információkat kaphatnak a városról, a környező településekről, a látnivalókról, programokról.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








