22 °C Budapest

Címke: bródy (20 cikk)

MTI | 2012. december 5. 16:36

Szenzációs újdonság a magyar plázában

Egerben, az Agria Park Bevásárlóközpontban nyílik meg pénteken az ország első plázakönyvtára a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár fiókkönyvtáraként.

Pénzcentrum | 2012. október 13. 13:15

Jól megszedte magát a TV2 celebnyugdíjasa

Tízmillió forintos gázsiért félretette korábbi utálkozását a tehetségkutató műsorok által "kitermelt" sztárokkal szemben Somló Tamás. Az LGT legendás zenészének az utóbbi időben arról panaszkodott, hogy vadásznia kellett a haknikra, amelyekkel ki tudja egészíteni döbbenetesen alacsony összegű, havi 45 ezer forintos nyugdíját.

Pénzcentrum | 2012. május 3. 11:30

Csökken a Sziget költségvetése, de nem a programokon spórolnak

"Nem tudjuk felvenni költekezésben a versenyt" - jelentette ki egy csütörtöki sajtótájékoztatóján Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője, aki elmondta, több százmillió forinttal volt szükséges csökkenteni a rendezvény költségvetését. Gerendai szerint ennek legfőképp gazdasági okai vannak, hiszen míg a nagy versenytársak fesztiválhelyszínein minden tizedik forint kerül az államhoz áfa formájában, addig itthon ez minden negyedik.

Pénzcentrum | 2012. március 26. 11:02

A héten lejár a türelmi idő: 50 ezres bírságot is kaphatsz

Szombat éjféltől már bírságol a szigorúbb dohányzási szabályok megszegéséért az ÁNTSZ, hiszen lejár a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már jövő vasárnap is több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak. Eddigi nyilatkozataik szerint elsősorban azokat a kocsmákat keresik majd fel az ellenőrök, ahol a türelmi idő alatt is megengedőbbek voltak a dohányosokkal.

Pénzcentrum | 2012. január 9. 17:07

Már most megmondhatjuk, milyen érméink legyenek jövőre

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyilvános konzultációt hirdet, amelynek keretében bárki véleményt nyilváníthat a 2013-ban kibocsátandó emlékérmék témáját illetően - tájékoztatta lapunkat az MNB.

CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem