13 °C Budapest

Egyre veszélyesebbek az online bűnözők

MTI
2012. február 21. 13:32

Magyarországon mintegy 900 ezer felnőtt esett áldozatul tavaly online bűncselekménynek, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a legnagyobb visszaélések bankkártyákkal történtek, a támadások összesen 21 milliárd forint veszteséget okoztak az áldozatoknak.

A Symantec fogyasztói üzletága a Norton, partnerével a Symmetria Kft.-vel, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) együttműködésével közösen összegezte az elmúlt évek kiberbűnözési helyzetét kedden Budapesten sajtótájékoztatón: az adatok szerint az elmúlt három évben fokozatosan, 2009-hez képest 63 százalékkal nőtt az online visszaélésekre vonatkozó lakossági bejelentések száma 2011-ben.

Az online bűncselekménynél a rendőrség a Btk. alapján különbözteti meg az eseteket: rendszer elleni támadások, internetes csalások, adathalászat, szerzői joggal kapcsolatos bűncselekmények, egyéb feltörések, zaklatások, bankkártyás visszaélések és pedofília.

Pál Tamás, a BRFK számítógépes bűnözés elleni alosztályának vezetője elmondta, a Magyarországon elkövetett kiberbűnözésre vonatkozó adatokat 2008 óta gyűjtik, ekkor alakult meg az alosztály. A lakossági bejelentéseknek csak a harmada tartozik az érvényes online bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok hatálya alá, míg kétharmada káros tartalmakra vonatkozik. Ezek ugyan nem mindig számítanak bűncselekménynek, de már sérthetik az egyén vallási, etnikai hovatartozását, illetve személyiségi jogait.

A rendőrség segít a közösségi médiára feltett sértő képek, videók eltávolításában is, együttműködik jogi, illetve civil és állami szervezetekkel, ha szükséges kapcsolatba lép a gyakran külföldi tulajdonban lévő üzemeltetőkkel.

A Symantec által minden évben kiadott átfogó kiberbűnözési elemzés szerint az online bűnözés folyamatosan bővül. A 2011-es riport szerint több mint 286 millió egyedi rosszindulatú program működött világszerte, ami 19 százalékkal több a 2009-esnél, amikor a károkozók száma 240 millió volt. Magyarországon is a vírusok és kártevők állnak az élen, ezek teszik ki a rosszindulatú programok 60 százalékát.

Gombás László, a Symantec biztonsági szakértője elmondta, kémprogramok általában hasonló forgatókönyv alapján működnek: vagy egy ingyenesen letölthető program mellé fűzik a károkozókat, vagy egy felugró (pop-up) ablakon hívják fel a figyelmet egy nagyon kedvező vagy ingyenes ajánlatra. Ezekhez általában egy "igen", illetve "nem" opció is tartozik, amelyre ha a felhasználó rákattint elindítja a vírus letöltését, amelyik aztán adatok gyűjt a felhasználó tevékenységéről, például a bankkártyájáról és a jelszavakról.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bűnözők egyre inkább veszélyeztetik a mobiltelefonokat is: a mobiltámadások 42 százalékkal nőttek 2009-hez képest. Az új mobil operációs rendszerek sebezhetőségének száma eközben 115-ről 163-ra nőtt. A mobilfenyegetések mellett a közösségi hálózatok és a védelem hiánya teszi lehetővé leginkább a számítógépes bűnözés növekedését, alátámasztja ezt az is, hogy a magyar felnőttek 37 százaléka semmilyen óvintézkedést nem tesz a telefonon történő internetezés biztonsága érdekében.

Kiss Tamás, a Symmetria vezető biztonsági szakembere elmondta, az okostelefonokat célzó mobiltámadások esetében egyre gyakrabban fordulnak elő az olyan ingyenes wi-fi hotspotok, amelyekhez rácsatlakozva a felhasználók nagy árat fizethetnek. Ennél a csapdánál gyakran fordul elő, hogy adatcsomag-monitoring szolgáltatást vásárolnak a kiberbűnözők, amellyel sikeresen lehallgathatják a felhasználók hívásait, illetve ellophatják a felhasználók nem titkosított jelszavait.

A szakértők egyetértettek abban is, hogy alig lehet korlátozni a kiberbűnözést, mivel az elkövetők egy lépéssel mindig előrébb járnak a nyomozási technikáknál, illetve legtöbbször a bűnözők határokat átívelően követnek el bűncselekményeket, s így lehetetlenné teszik az eljárást. Ezért fontos, hogy a felhasználók elővigyázatosabbak legyenek, illetve rendelkezzenek olyan védelmi szoftverekkel, amelyek már a legkifinomultabb támadásokat is kiszűrik.

A tudatosság és a cselekvés között azonban nagy az eltérés, amit mutat az is, hogy míg a válaszadók 74 százaléka azt mondta, tisztában van a kiberbűnözéssel, 41 százalékuk nem rendelkezik naprakész biztonsági szoftverekkel.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem