A leégéstől védi bőrünket a naptej, az UV-B sugárzás más káros hatásaitól, mint például a bőrrák már kevésbé. Figyelmeztetett az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettes főorvosa az Infórádió műsorában.
Ilyen sugárzási szint esetében a szakemberek szerint délelőtt tizenegy és délután három óra között nem tanácsos napozni, a fényvédő krém használata pedig a jelzett időtartamon túl is indokolt.
A hőséghullámok idején általában tiszta az ég, ezért magas az UV-B sugárzás. Éppen ezért 11 és 15 óra között lehetőleg tartózkodjunk árnyékban, kerüljük a tűző napot, mert az érzékeny bőrű emberek 15-17 perc alatt leéghetnek - mondta az InfoRádiónak Páldy Anna, aki hozzátette: aki ebben az időszakban mégis a napon tartózkodik, mindenképpen használjon naptejet.
Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese azonban hangsúlyozta: a naptej használata sem véd meg minket teljesen a napsugárzás káros, rákkeltő hatásától, csak a leégéstől.
A naptejek alkalmazása azonban még mindig jobb, mintha azok nélkül megyünk ki a napra - emelte ki a szakértő, aki azt javasolta, hogy a felnőttek legalább 15 faktoros, a gyerekeknek 30, vagy annál magasabb faktorszámú naptejjel kenjék magukat - fürdés után is, gyakran és vastagon.
Nemcsak a strandon, hanem a városban közlekedve is használni kell a naptejet. Világos, szellős, természetes anyagból készült ruhát hordjunk hőségben, a fejünkre pedig széles karimájú kalapot tegyünk. Hordjunk UV-szűrős napszemüveget is, és figyeljünk a napszemüveg alakjára: fontos, hogy az teljesen eltakarja a szemgödröt, így a szórt fény nem éri a szemünket - sorolta a tanácsokat Páldy Anna.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







