5 °C Budapest

Vigyázz, mit kensz magadra: a drága krém sem garancia!

2009. július 3. 06:20

Bár időjárásunk az elmúlt hetekben meglehetősen változékony volt, szinte már mindennapinak mondhatók a monszunszerű esőzések, azért ha előbújik a nap, bizony jobb, ha védekezünk a káros sugarai ellen, egyrészt UV-szűrős napszemüveggel, másrészt megfelelő faktorszámú napkrémmel. Utóbbiak esetében persze nem mindegy milyet választunk, hiszen számos olyan kutatás látott napvilágot, melyek azt bizonyítják, hogy egy rossz krémtől nem csak pattanásokat, de akár még bőrrákot is kaphatunk.

Az Amerikában tevékenykedő független környezetvédő szervezet, az Environmental Working Group tavaly végzett kutatása szerint 952 forgalomban lévő napkrém közül mindössze 15% alkalmas az UV A és UV B sugárzás blokkolására amellett, hogy alig tartalmaznak egészségkárosító összetevőket. Az eredmények szerint a legalább 30-as faktorszámú termékek 7%-a csak leégés ellen, azaz az UV B sugarak ellen véd, a bőrkárosító és potenciálisan rákkeltő A sugarakat azonban nem szűri ki.

További probléma, hogy a vizsgált napkrémek 48%-a olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek percek, vagy órák alatt lebomlanak az erős napfényben, védtelenül hagyva így a bőrt, sőt rengeteg naptej káros, mi több, rákkeltő anyagokat tartalmaz.

Kenjünk, vagy ne kenjünk?

Az orvosok, és bőrgyógyászok többsége egyetért azzal, hogy napvédő krémre mindenképp szükség van, mégis évről évre napvilágot látnak olyan kutatások, melyek szerint egyes - a legtöbb krémben általánosan megtalálható - összetevők kifejezetten rákkeltő hatásúak.

Egyes alapanyagok, melyek elsősorban a krém megfelelő állagának biztosításához szükségesek, még az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) tiltólistáján is szerepelnek (például a PABA, a benzophenone, vagy a triethanolamine).

2007-ben két olyan tanulmány is napvilágot látott, melyek a napkrémekben található oxybenzone nevű anyagot vizsgálták, amely elvileg az UVA/UVB sugarak elnyeléséért felelős. Erről az anyagról kiderült, hogy fokozza az UVA elnyelődését a mélyebb rétegekbe, így végső soron rákkeltő hatású.

Persze a jelentések közzététele után sok napkrém gyártó lecserélte a szóban forgó anyagokat biztonságosabbnak mondott összetevőkre, de ezek megbízhatóságáról is kiderülhet még bármi. A legbiztosabb, ha természetes módon védekezünk a káros sugarak ellen: kerüljük az extrém napozást, délben a direkt napfényt, és sötét ruhát hordunk, ennek napfényvédő ereje ugyanis jobb bármelyik krémnél.

Több kutatás azt is bizonyítja, hogy melanoma kialakulásának kisebb esélye van azoknál, akik rendszeresen napon tartózkodnak, míg akik életük során legalább kétszer komolyabban leégtek, nagyobb eséllyel kapnak bőrrákot. Ez tehát azt jelenti, hogy nem önmagában a napozás veszélyes, hanem a leégések okozta bőrsérülések.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Milyet vegyünk?

Ha napkrémet veszünk, mindenképp figyeljünk arra, hogy az UVA sugarak ellen is védelmet biztosítson, még ha ezek legtöbbjéért borsos összeget is elkérnek. Magasabb faktorszám esetén ne higgyük azt, hogy arányosan több időt is tölthetünk velük a napon, vagy hogy kevesebbet is elég bőrünkre kenni.

A Newcastle University egyik kutatása szerint például az emberek legtöbbje csak a szükséges mennyiség negyedét keni magára napozás előtt, holott még egy fürdőruhát viselő nő számára is legalább 6 teáskanálnyi krémre van szükség. Fontos az is, hogy napozás előtt legalább 20 perccel kenjük magunkra a krémet, és ismételjük meg 30 percenként.

Ha a táblázaton végignézünk, látszik, hogy egy kis körültekintéssel, és némi fáradtsággal több száz forintot is spórolhatunk ugyanazon terméken. A Nivea Sun, a Garnier Ambre Solaire és a Hawaiian Tropic krémek mindegyikén szerepel, hogy UVA sugarak ellen is védelmet nyújtanak, ugyanez a jóval olcsóbb, saját márkás termékekről már nem mondható el. Ki-ki döntse el tehát maga, hogy mennyit  szán bőre egészségére.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 28. kedd
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem