A svéd IKEA üzletlánc négy bevásárlóközpont megnyitását tervezi Szerbiában - jelentette be Dimitrije Ivanoviæ, a szerbiai svéd nagykövetség kereskedelmi osztályának vezetője.
A magyarszo.com szerint a Tudással a beruházásig elnevezésű konferencián elhangzott, hogy két bevásárlóközpontot nyitnának Belgrádban, egyet a 250 ezer lakosú Nisben és egyet a 190 ezres - a magyar határtól bő 100 kilométerre fekvő- Újvidéken.
Nagyobb térképre váltás
Az áruházlánc fél éve úgy tájékoztatta lapunkat, hogy úgy ítélik meg, hogy a piac lassulása ellenére is elérkezett az idő a harmadik magyarországi IKEA áruház építésének előkészítésére. Jelen pillanatban is vizsgálják a lehetőségeket, hiszen több vidéki nagyváros és Budapest is szóba került az új áruház lehetséges helyszíneként. Egy ilyen beruházást azonban hosszú és sokirányú tervezési-előkészítési munka, valamint franchise-rendszerben működő vállalatként a nemzetközi IKEA menedzsment jóváhagyása előz meg.
A hírek szerint a szerb áruházak egyenként mintegy 200 millió eurós beruházással létesülnek majd, és az üzletlánc képes lesz 1500-2000 új dolgozót foglalkoztatni.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






