Ez a hipermarket adó első eredménye

2010. október 25. 04:50

Minden jel szerint visszaveti a kereskedelmi láncok hazai bővülését a hipermarket adó. Már kormánypárti politikusok is arról beszélnek, hogy jelentős fejlesztések esnek kútba a különadó miatt.

"Most értesültünk arról, hogy a különadó miatt egy jelentős fejlesztés kútba esett: az Auchan mégsem jön Debrecenbe" - idézi a haon.hu Kósa Lajost, a város polgármesterét. A városvezető -aki egyben a Fidesz ügyvezető alelnöke- a debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén nyilatkozott a beruházás elmaradásáról.

Az Auchan szóvivője, Gillemot Katalin a Pénzcentrum.hu-nak elmondta: a debreceni jelenlét -több más várossal együtt- valóban szerepel az áruházlánc elképzelései között, de a következő 3 évben egyébként sem nyitottak volna üzletet a hajdúsági megyeszékhelyen.

A szóvivő szerint egyértelmű, hogy a válságadó miatt felül kell vizsgálni a terjeszkedés ütemtervét.

Visszavetheti a fejlesztéseket

A Pénzcentrum.hu által megkérdezett ingatlanpiaci elemző úgy látja, hogy a válságadó a következő 1-2 évben egyértelműen visszavetheti a fejlesztéseket, leginkább a nagy alapterületű hipermarketek építését. A kormány tervei szerint ugyanis a kereskedelmi láncok éves nettó árbevételükkel arányosan fizetnék, így pedig -szakértőnk szerint- a láncoknak nem éri meg, hogy százmilliós, milliárdos beruházással új áruházat nyissanak.

Az új szabályozás nyertesei a kisboltok lehetnének, ők azonban tőkehiány és a piac telítettsége miatt nem tudnak terjeszkedni, esetleg a speciális kínálattal rendelkező kis üzletek növekedésére lehet számítani.

Az élelmiszer és háztartási vegyiáru, valamint kozmetikum kis- és nagykereskedelmi vállalatainak üzletek száma szerinti megoszlása, 2009. (a forgalom szerinti felsorolásban) Forrás: Nielsen


Néhány hónapja még egészen másról szóltak a hírek. Mint arról beszámoltunk, 2009-ben a hipermarket láncok közül a Tesco mellett az Interspar és az Auchan is terjeszkedni tudott.

A vevők helyett a fejlesztések és a beszállítók

Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye szerint a külföldi és a magyar kereskedőláncok csak az elmúlt öt évben ezer milliárd forintot meghaladó értékű fejlesztéssel gyarapították állami támogatások nélkül a nemzetgazdaság beruházásait, a legnagyobb láncok tízezer számra foglalkoztatják a magyar munkaerőt, az ágazati átlagnál több bérért.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szervezet úgy véli, hogy a jelenlegi rendkívül rossz piaci helyzet alapján a válságadó nem hárítható sem a vásárlókra, sem a beszállítókra.

Lapinformációk szerint azonban nem hivatalosan több hazai termelő és gyártó vállalkozás vezetőjével már közölték áruházláncok, hogy (részben) velük akarják megfizettetni a válságadót. A beszállítók ennek elkerülése érdekében kormányzati segítséget várnak, és törvényi szigorítást sürgetnek.

Ki fizet, és mennyit?

A kereskedelmi láncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség előzetes adatai szerint a kereskedelmi láncok közül a Tesco fizetheti a legtöbb különadót, 12,1 milliárd forintot, majd a Spar és az Auchan következik, 6,1, valamint 3,4 milliárd forintos terheléssel.

 

Az egyes kereskedelmi láncok várható hipermarket adó fizetése, milliárd forint (Forrás: Országos Kereskedelmi Szövetség)


A szövetség összesítése szerint a Lidl-nek 1,6 milliárd, a Cora csoportnak 1,5 milliárd, a Penny Marketnek pedig 1,2 milliárd forintos különadót kell majd fizetnie. A dm-re 140,7 millió forint, a Media Markt csoportra 104,7, az OBI-ra 79,9, a Rossmannra 64,3, az IKEA-ra 53,9, az Aldira 50,7, a Praktikerre pedig 50,3 millió forint adó jut az előzetes adatok szerint.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13