A klasszikus magyar röviditalok nem halnak ki — sőt, egyre menőbb long drinkek születnek belőlük. Vajon az Unicum képes megújulni? Kattints és tudd meg!
A BL szériában vitézkedő Debrecen mérkőzései új hirdetőket és magasabb nézettséget hoztak a TV2-nek. A Lyon elleni összecsapás közvetítése 30 %-os közönségarányt mutatott, különösen a fiatalok és a férfiak csoportjában kedvezőek a ráták. A TV2 kereskedelmi igazgatója a Napinak elmondta, hogy a csatorna jó reklámfelület értékesítéssel büszkélkedik, a következő mérkőzésekre már szinte minden felületet eladtak.
Az igazgató szerint a BL egy prémium brand, melynek a megtérülését nehéz lenne csupán egy szezonra, vagy egy-egy összecsapásra lebontani. A meccsek közvetítésének értéke nem vethető össze a konkurens csatornán ezzel egy időben sugárzott olcsó filmekkel. A TV2 koncepciója, hogy a műsorral szélesítse a nézőréteget és olyan közönséget is behozzon, amely eddig nem kapcsolt a csatornára.

A kereskedelmi csatornák mindent elsöprő nézettsége már a múlté, egy-egy pontosan definiálható nézőcsoportra kell fókuszálni. Ennek köszönhetően a hirdető pontosabban célba tudja juttatni az üzeneteket, erre alapozva strukturálni lehet az egész heti műsortervet.
A keddi nap igazán férfias nap lett, átszerkesztve a nőket behozó Született feleségek-napot, jóllehet a széria átkerült péntekre és párnak a Szellemekkel suttogót kapta. Ezzel a péntek lett a nőké. A krimihétfő és a szerdai House-est maradt, utóbbi mellé került a Harper-sziget thriller, a csütörtök pedig a vígjátékok napja lett.
A kupamérkőzések közvetítésének elindítása új, eddig a TV2-n nem hirdető cégeket is vonzott, ilyen például a bwin, a Dreher, a Ford, az OMV vagy az Zwack-csoport Unicum márkája, amely az új spotját például a csatornán sugározta először. Ezek összessége együttesen járul hozzá a profitabilitáshoz.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








