16 °C Budapest

Utazásra bezzeg van pénz!

2009. augusztus 25. 09:47

Az idei első félévben a külföldiek összes magyarországi fogyasztása 544 milliárd forint volt, 21%-kal több a 2008. azonos időszakinál. A külföldre látogató magyarok ugyanekkor 379 milliárd forintot költöttek, negyedével többet, mint egy évvel korábban - áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérésében.

Az időszak végén az utasforgalmi egyenleg 166 milliárd forintot tett ki, ami 16 milliárd forinttal több a 2008. I. félévinél. Az első félévben 17,9 millió külföldi látogatott Magyarországra, 78%-uk egy napra. A látogatók száma 5,5%-kal emelkedett, ezen belül az egy napra érkezők száma jóval dinamikusabban nőtt. A külföldiek összesen 41,1 millió napot töltöttek Magyarországon, 4%-kal többet, mint 2008 első félévében.

A látogatók döntő részét a vásárlási céllal utazó egynapos utazók, az átutazók, illetve kisebb részben a többnapos, szabadidős céllal utazók adták. A hazánkba látogatók 21%-kal (95 milliárd forinttal) költöttek többet Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest. Az adatok értékeléséhez figyelembe kell venni, hogy 2009 I. félévében a forint az euróval szemben 16%-kal gyengébb volt a 2008. I. félévinél. Ez is hozzájárult az összes és az egy napra jutó fogyasztás értékének alakulásához, valamint az is, hogy Szlovákiában 2009. január 1. óta az euró a hivatalos fizetési eszköz.

A turisztikai céllal utazók 40%-a is csupán egyetlen napra érkezett, a hosszabb időt eltöltő 3,3 millió utazó elsősorban szálláshely-szolgáltatást, vendéglátást és más turisztikai szolgáltatásokat vett igénybe. A több napra látogatók - akik átlagos tartózkodási ideje 7,1 nap volt - a legnagyobb számban Németországból és Ausztriából jöttek. Mindkét ország esetében enyhén növekedett a látogatószám 2008 azonos időszakához mérten. Az egy napra hazánkba látogatók száma 7%-kal emelkedett, ezek 40%-a átutazó volt. Kimagasló a napi vásárlók aránya (37%) is, ami egy év alatt mintegy másfélszeresére nőtt.

A szomszédos országok közül a Romániából érkezők esetében a legmagasabb az átutazók aránya (71%). Turisztikai céllal - az érkezések számát tekintve - a legtöbben Ausztriából és Szlovákiából jöttek. A külföldiek által leglátogatottabb turisztikai régióink 2009 I. félévében Budapest (44%) és Nyugat-Dunántúl (28%) voltak. Mindkét régió 1 százalékpontos növekedést mondhat magáénak az előző év azonos időszakához képest.

A külföldi látogatók 2009 első hat hónapjában 544 milliárd forintot költöttek el hazánkban. Az utasforgalmi export 66%-a (357 milliárd forint) kötődött a turisztikai motivációval érkezőkhöz. Az egynapos látogatásokból származott a bevételek 31%-a (170 milliárd forint). A fogyasztás szerkezetére jellemző, hogy a több napra látogatók kiadásaik - ez naponta és személyenként 13,8 ezer forintot jelentett - 45%-át szállásra és vendéglátó-szolgáltatásokra, 8%-ban élelmiszerre, 12%-ban árucikkekre, 6%-ban egyéb szolgáltatásokra fordították. Az egy napra látogatók élelmiszerek és egyéb árucikkek vásárlására költötték a pénzük 71%-át, ami 15 százalékponttal több, mint az előző év első félévében. Az élelmiszerekre fordított összeg részaránya jelentősen, 12 százalékponttal emelkedett. Az egynapos látogatók átlagosan személyenként 12 ezer forintot költöttek el Magyarországon.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vizsgált időszakban a magyar állampolgárok 7,8 millió alkalommal utaztak külföldre. Amíg az egynapos utazások száma 3%-kal csökkent, addig a többnaposoké 4%-kal emelkedett 2008 I. félévéhez képest. A többnapos utazásoknál ezzel párhuzamosan az átlagos tartózkodási idő is nőtt: 11-ről 12 napra. A többnapos utazások számának és az átlagos tartózkodási idő ilyen mértékű növekedésének köszönhetően az összes tartózkodási idő 3,9 millió nappal (11%) bővült 2008 azonos időszakához viszonyítva.

Az egynapos utazások csaknem felét (49%) vásárlási céllal tették, a turisztikai motivációjú utazások 31%-ot képviseltek, a többnapos utazások esetében utóbbi kategória részesedése 80% volt. Jelentős volt a munkavégzés célú kiutazások aránya, ami az egynapos utazások esetében 17, a többnaposokénál 18% volt. A külföldre látogatók 379 milliárd forintot költöttek el külföldön - a kiadások 55%-a (208 milliárd forint) a turisztikai motivációval utazókhoz, 33%-a (123 milliárd forint) a munkavégzési célú utakhoz kötődött, ez folyó áron 14, illetve 74%-kal több mint egy évvel ezelőtt. Az 1 fő egy napra jutó költése az egynapos utazásoknál (csaknem 700 Ft-tal) 8600 Ft-ra, a többnapos utazások esetében (több mint 1100 Ft-tal) 10 000 Ft-ra nőtt.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm