Egy felmérés szerint a szoláriumok legalább akkora veszélyt jelentenek rákos elváltozás szempontjából, mint a dohányzás. Az Egyesült Királyságban máris a szigorításért lobbiznak az egészségügyi szervezetek.
A Nemzetközi Rákkutató Intézet nemrég módosította állásfoglalását a szoláriumokkal kapcsolatban. Míg korábban "valószínűleg rákkeltő az emberek számára" kategóriába sorolta a mesterségesen barnító napágyakat, addig a legfrissebb kutatások már ennél is borzasztóbb eredményeket hoztak.
A mostani kutatások szerint a rákos bőrelváltozás esélye 75 százalékkal nő, ha valaki 30 éves kora előtt kezdi el használni az UV-sugarakat kibocsátó gépeket. Márpedig a legtöbb országban épp a fiatal korosztály, közülük is a nők azok, akik előszeretettel járnak szoláriumba. Éppen ezért a rákkutatók a legmagasabb, "az emberek számára rákkeltő" besorolásba helyezték a szoláriumokat.
Az intézet véleménye szerint a szoláriumok épp úgy a karcinogének sorába tartoznak, mint a dohányfüst, a benzin, a formaldehid vagy épp az azbeszt. Az egészségvédelmi mozgalmak üdvözölték a kutatás eredményét és a kormány közbelépését sürgették. Céljuk, hogy a 18 év alattiak ne használják a szoláriumokat, zárják be azokat a helyeket, melyeket nem ellenőriznek rendszeresen és tegyenek ki információs táblákat a szolárium-használat veszélyeiről. Mint mondták, a szoláriumnak nincs egészségügyi szempontból semmi előnye sem, viszont növeli a rák kialakulásának kockázatát.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







