Extrém hőségre számíthatunk a mai napon, a hőmérséklet helyenként a 40 Celsius fokot is elérheti. Adunk néhány tippet, hogyan védekezz a kánikula ellen.
Ne maradj túl sokat a napon
Látszólag mindenki menekül a hőség elől, de vannak, akik a tűző napsütést egy kis vízparti napozással tervezik átvészelni. Csakhogy a leégés nem csak fájdalmas, de rontja a test hőelvezető képességét is, vagyis megfővünk a saját bőrünkben. Úgyhogy csak okosan napozz, sok napozókrémmel és néha egy kis árnyékban pihenéssel.
Maradj valami hűvös helyen
Lehet, hogy a környezetnek és a villanyszámlának nem tesz jót a légkondicionáló, a közérzetnek azonban annál inkább. És az egészségnek is, hisz nem kapsz hőgutát. Itt találhatsz egy listát azokról a budapesti középületekről, ahová bármikor betérhetsz egy kis hűsölésre.
Igyál sokat
És lehetőleg vizet. Esetleg izotóniás italokat, de semmiképpen sem alkoholt, mivel az épp, hogy dehidratál. A Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság munkatársai önkéntesek bevonásával a II. kerületben a Moszkva téren, a III. kerületben a Szentlélek térnél, a XIII. kerületben a Váci út és Róbert Károly körút kereszteződésében, a XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtéren, a XIV. kerületben az Örs vezér téren osztanak ásványvizet.

Emellett az önkormányzatok, a polgári védelmi kirendeltségek és a Fővárosi Vízművek jóvoltából a főváros számos forgalmas pontján juthatunk még ingyenes ivóvízhez. A vízosztásban a kerületek is rész vesznek; a XI. kerületben az Etele téren, Terézvárosban a Hunyadi téren, Zuglóban a Bosnyák téren, az Örs vezér téri egészségügyi központban, a Hungária körút és a Thököly út, illetve a Hungária körút és a Kerepesi út sarkán, valamint a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán lehet ivóvízhez jutni a nagy melegben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezen felül a Fővárosi Vízművek Zrt. ismét üzemelteti mobil vízcsomagoló egységét a Deák téren, így a járókelők itt is hűtött, csomagolt vagy poharas vízhez juthatnak reggel 8-tól este 18 óráig. A vízcsomagoló óránként átlagosan 1500 liter vizet dolgoz fel. Ugyancsak a Deák téren a Vízművek szórólapokon hívja fel a figyelmet a vízfogyasztás fontosságára, illetve hogy fokozottan kell ügyelni házi a háziállatok itatására. A Deák téren ezért külön kutyaitatót is kialakítanak.
Öltözködj könnyedén
Vegyél fel vékony, világos színű ruhákat, melyek visszaverik a hőt és a napsugarakat. Akik jártak afrikai vagy közel-keleti országokban, most jó hasznát vehetik a bazárban vásárolt kaftánjuknak.

Ne hagyd magára a rászorulókat
A kisgyerekek és az idősek különösen érzékenyek a hőségre. Vigyázzunk rájuk, nézzünk utána rendszeresen nincs-e valami bajuk, adjunk nekik inni sokat. Ugyanez igaz a háziállatokra is. Ebben a hőségben a kutyát autóban hagyni már állatkínzás!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


