A tavaszi hosszú hétvégék utolsó mohikánjával állunk szemben: pünkösdkor három napos lesz a hétvége, hiszen Pünkösdhétfő hétfőre esik, akármit is mutasson a naptár. Ráadásul bárhová is menjünk, a hangulat már a nyarat idézi: tárt karokkal fogadják a vendégeket a lángossütők épp úgy, mint az aquaparkok és a tengerparti apartmanok.
Aki a nagy hajtásban és a gazdasági válság miatt elvállalt túlórák miatt észre sem vette, hogy itt a Pünkösd, most álljon meg egy pillanatra. Lehet akármilyen rossz a gazdasági helyzet, de egy hosszú hétvége akkor is három nap pihenést jelent, így lassan tényleg el kéne dönteni, hogyan lehetne a lehető legjobban kihasználni a mostani extra pihenőnapot, hiszen augusztus 20-ig nem lesz ilyen lehetőség.
Nyilván sokaknak meg sem fordult a fejében, hogy kimozduljanak a most következő hétvégén, pedig hiába a hátralévő szűk három nap, még mindig rengeteg ajánlattal találkozhatunk, melyek jobbnál jobb kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a háromnapos hétvégére.
A belföldi last minute ajánlatok között természetesen az utóbbi években gombamód elszaporodott wellness-szállodák kínálata áll az első helyen. Ezek legnagyobb előnye, hogy kül- és beltéri lehetőségeket egyaránt kínálnak, így akiket megriasztanak a hétvégére szóló borús időjárás-előrejelzések, azoknak sem aggódniuk, hogy egy végtelen kanasztapartiba torkollik a teljesen másképp megálmodott előnyaralás. (Itt jegyeznénk meg, hogy a tudomány mai állása szerint az időjárást két napnál messzebb mutató távra előrejelezni merő sarlatánság, bármit is mondjanak a hivatásos meteorológusok.)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200905/26-wellnessfurdo.jpg)
A Pünkösd hétvégéjére szóló ajánlatok a hazai wellness-szállodákban nagyjából tízezer forintos fejenkénti és éjszakánkénti ártól kezdődnek, függetlenül attól, hogy két- vagy hároméjszakás opciót választunk. A reggeli mindenütt "szériatartozék", de az ünnepre való tekintettel sok hotel kínál az alapárba foglalva félpanziót, illetve 20-30 perces ingyenmasszázst. Akik viszont az ország legnagyobb medencéjének, a Balatonnak a partján szeretnének kikapcsolódni, esetleg vitorlázni is egy jót a vizen, azok inkább nézzenek körül errefelé, ahol egy kétéjszakás pihenő Aligán mindössze 10 200 forintba kerül fejenként, vitorlázással, büféreggelivel.
Vannak persze, akik nem annyira a testi örömökre, mint inkább a spirituális élményekre vágynak. Ők még mindig találnak helyet egy-egy utazási irodánál, melyek Erdély egyik legnagyobb ünnepére, a csíksomlyói búcsúra szállítanak vendégeket. Az általunk hasraütésszerűen kiragadott cég például 32 500 forintért kétéjszakás, reggelis utat szervez Erdélybe busszal, ami igazán kitűnő ajánlatnak mondható, még akkor is, ha az egyszeri utazó nem négycsillagos wellness-szállóban, csupán magánszálláson hajthatja álomra a fejét. Persze aki Csíksomlyóba készül az legkevésbé sem pancsolni szeretne...
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Akik szintén külföld irányába kacsingatnak, csak más irányba, szintén megtalálhatják a számításukat. Horvátországban például találtunk szállást mindössze 10 500 forintért Dubrovnikban három éjszakára, igaz, ezért az alacsony árért ötödmagunkkal kell elfoglalnunk egy szobát. A kétszemélyes szoba ára szintén három napra 19 500 forint/fő. Utazás egyénileg - természetesen.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200905/26-dubrovnik.jpg)
Prágát alig 50 ezer forintért felkereshetjük, s ebben az árban az autóbuszos utazás ára és a félpanziós ellátás is benne foglaltatik. London már picit drágább, hiszen fejenként 120 ezer forintot kell leszurkolnia annak, aki meg szeretné tekinteni a brit birodalom fővárosát. Bár esténként négycsillagos szállodában hajthatja álomra a fejét a kalandra éhes utazó, reggel pedig kontinentális reggelit kap a pénzéért, jó, ha van még nála legalább 20 ezer forint, a reptéri illetéket ugyanis nem tartalmazza a jegyár.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200905/26-praha.jpg)
(A fenti válogatás csak töredéke a Pünkösdkor elérhető programoknak. Kedves olvasóinknak javasoljuk, írják be kedvenc böngészőprogramjukba a Pünkösd utazás/szálloda/last minute kifejezéseket és válogassanak kedvükre. A fenti ajánlatok megléte nem száz százalékig nyilvánvaló, így amennyiben egy útra már beteltek a helyek, a hibáért nem vállaljuk a felelősséget.)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)