23 °C Budapest

Ne akadj fenn a vámon, ha utazni mész!

2009. május 22. 11:32

Igazán kellemetlen lehet, ha a nyaralásból hazatérve a határon elkobozzák az embertől a rokonoknak vásárolt ajándék italokat, füstölt sonkákat, mert nem vette figyelembe, mennyi is az az "egy kis kóstoló". A nagyobb értékű kint vásárolt holmiknál is érdemes figyelembe venni, mennyibe is kerül az utánku fizetendő vám.

Az aktuális vámszabályok szempontjából különbséget kell tenni aszerint, hogy az Európai Unión belüli, vagy EU-n kívüli helyre utazunk, mert más szabályok érvényesek a Közösségen belül, mint azon kívül.

Közösségen belüli utazáskor a magáncélból szállított termékekre nincs korlátozás, azonban a jövedéki termékek esetében nem lehet nálunk több a kereskedelmi mennyiségnél. Ennek felső határa cigarettából 800 szál, szivarból 200darab, szivarkából 400 darab, fogyasztási dohányból 1000 gramm, sörből 110 liter, köztes alkoholtermékből (például likőrökből) 20 liter, tömény szeszesitalokból 10 liter, borból pedig 90 liter. Románia és Bulgária felől azonban behozatali korlát van érvényben a cigarettára vonatkozóan, tehát ezen országokból ebből a termékből csak 200 szál hozható be.

Európai Unión kívülről vám- és adómentesen légi forgalomban 200 darab cigaretta, vagy 100 darab szivarka, vagy 50 darab szivar, vagy 250 gramm fogyasztási dohány hozható be, míg közúton, vasúton, vagy hajón 40 darab cigaretta, vagy 20 darab szivarka, vagy 10 darab szivar, vagy 50 gramm fogyasztási dohány. Ezen kívül tömény szeszesitalokból 1 liter, borból 4 liter, sörből 16 liter hozható be.

Egyéb árukra vonatkozóan légi forgalomban 430 euró, közúton, vasúton és hajón 300 euró a vámmentes értékhatár.

Ha az utazás alkalmával háziállatot is viszünk magunkkal, akkor azt az Európai Unión belül csak állatútlevéllel (pet passporttal) tehetjük meg, amelyet a lakóhely szerint illetékes állatorvos ad ki. Európai Unión kívüli országok esetében eltérőek a szabályok, azonban állatorvosi igazolásra ekkor is szükség van.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A folyamatos gyógyszeres kezelésben részesülők külföldre csak a kezelőorvos által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik ki magukkal. Kivételek ez alól a nyugtató, élénkítő vagy hallucinogén medicinák, mert ezek kiviteléhez külön engedélyek szükségesek.

Könnyen romlandó termékek - például nyers hús, hentesáru, hústartalmú élelmiszerek, vagy tej - behozatala az Európai Unión kívüli országokból alapvetően tilos. Májustól azonban megváltoztak az élelmiszerekre vonatkozó szabályok Horvátországba kiutazás, illetve Horvátországból beutazás esetén. Ennek megfelelően mindkét ország irányába személyenként 10 kilogramm mennyiségig vihető hús, tej, valamint az ezekből készült termékek. Egyéb országok vonatkozásában azonban célszerű az adott ország diplomáciai képviseleténél érdeklődni a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében.

Amennyiben az utas 10 000 euró, vagy azt meghaladó összegű készpénzzel, vagy ennek megfelelő készpénz-helyettesítő eszközzel rendelkezik, úgy erről a Közösségbe történő belépéskor, vagy az Európai Unióból kilépéskor a vámhatóságnak írásban nyilatkozni kell.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 22. csütörtök
Júlia, Rita
21. hét
EZT OLVASTAD MÁR?