A nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) legfrissebb előrejelzései szerint idén a globális villamos energia felhasználás olyan alacsony szintre esik vissza, amekkorát utoljára 1945-ben mértek.
A világ fejlett országainak energiafogyasztását felügyelő szerezet vasárnap tárgyal majd az energiaügyi miniszterekkel arról, hogy idén mintegy 3,5 százalékkal csökken várhatóan a fogyasztás - írja a Financial Times.
Kínában, - ahol az energiafogyasztást, mint egyfajta gazdasági előrejelző számot, megbízhatóbbnak tekintenek bármely más hivatalos barométernél - idén 2 százalékkal kevesebb villamos energiát használnak majd, mint 2008-ban, míg Oroszországban akár 10 százalékos csökkenés is elképzelhető. Az OECD országaiban átlagosan 5 százalék körüli visszaesés várható.
A csökkenés kétharmadáért az ipari felhasználás visszaesése felelős, míg a lakossági fogyasztás az egyharmadáért, amit főként a kínai termelés visszaesése magyaráz. Indiában ugyanakkor akár 1 százalékos emelkedés is elképzelhető az energiafogyasztásabn.
Az IEA vezető elemzője szerint ezek az adatok jól tükrözik a válság, illetve a recesszió komolyságát, hiszen az olajfogyasztásban gyakran látható visszaesés, ezzel szemben a villamos energia felhasználása még soha nem esett vissza.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2006-2006 között közel 25 százalékkal emelkedett globálisan a fogyasztás, 2007-ben 4,7 százalékkal, míg a válság első évében, 2008-ban már csak 2,5 százalékkal.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)