Egyre jobb ajánlatot jelentenek a kelet-európai célpontok a nyugati turisták számára, köszönhetően a mélybe zuhant árfolyamoknak a régiónkban. Londonban már ajánlgatják a turisták számára Budapestet, mint az egyik legvonzóbb lehetőséget.
A brit Post Office szokásos City Costs Barometer felmérése igyekezett felmérni, hova érdemes ellátogatni idén tavasszal egy jó városlátogatásra. Köszönhetően a kelet-európai valutárfolyamok mélyrepülésének, a régiónk komoly vonzerőt tud felmutatni azok számára, akik többet szeretnének kihozni a pihenésre félretett pénzükből. A végeredmények szerint Budapest a legjobb célpont idén tavasszal - legalábbis a britek számára - szorosan a nyomában pedig Prága és Varsó sorakozik.
Hiába járt komoly mélypontokon az angol font árfolyama tavaly decemberben, a három város még mindig olcsóbb, mint tavaly ilyenkor volt. Hasonló cipőben jár még a három balti állam és Törökország is, így például Tallinn és Isztambul is felkerült a Post Office "erősen javallott" listájára. Csak a szállásokat tekintve Varsó a legolcsóbb célpont, az éttermek árait figyelembe véve Budapest és Prága tűnik jó választásnak, míg a reptéri transzfer ára Rigában a legalacsonyabb.
A City Costs Barometer azonban körültekintően megvizsgálta a nyugat-európai városok előnyeit is. Hiába olcsó például egy varsói vagy budapesti múzeum, ha Oslóban teljesen ingyenesen látogathatóak a tárlatok. Koppenhágában pedig ugyan kétszer annyiba kerül a felmérés alapjául szolgáló turistakosár, mint Budapesten, ám a repülőjegyek sokkal olcsóbbak a szigetországból Dániába, mint Magyarországra.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)