Árháborút robbanthat ki a Tesco a húsvéti csokitojások piacán, miután több millió tojást vásárolt fel egy csődbe ment üzletlánc készleteiből. Így az is lehet, hogy féláron tudja majd adni az édességet, ami akár 17 milliárd forintnyi bevételt is hozhat neki.
A Woolworths, aki korábban Nagy-Britannia legnagyobb csokitojás kiskereskedőjének számított -és például a Cadbury csokoládégyártól is rendelt- nemrégiben csődbe ment. Korábbi megrendeléseinek nagy része azonban továbbra is megmaradt.
A Tesco ezt kihasználva a napokban bejelentette, hogy felvásárolja a már legyártott készleteket, és jóval alacsonyabb áron kínálja majd, mint azt korábban a Woolworths tervezte. Így az üzletlánc az Egyesült Királyság legnagyobb csokitojás-árusítója lehet.
A fő konkurens, az Asda ugyanakkor arra készül, hogy felveszi a versenyt a Tescoval, sőt, még lejjebb is viszi az árakat.
A szigetországban rendkívül fontos a húsvéti édességpiac: a vásárlók évente körülbelül 200 millió fontot (67 milliárd forint) költenek csokitojásra, amiből 80 millió darabot vásárolnak. A Tesco most azt tervezi, ennek negyedét az ő boltjai árusítják majd.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






